A FIDESZ GYŐZELME NEM, AZ ÚJABB KÉTHARMAD VISZONT MÚLHATOTT A VÁLASZTÁSI CSALÁSOKON

A legszegényebb vidékeken ismét megpróbáltak visszaélni a választók kiszolgáltatottságával, a Fidesz pedig úgy vádolta adatrablással az ellenzéket, hogy a legnagyobb, szenzitív adatokat is kezelő választói adatbázissal ők bírnak az országban. Bálint Mónika civil aktivistával és Sanyó Ádám adatelemzővel beszélgettünk a Lakmusz legújabb podcast adásában.

Az április 3-án lezajlott országgyűlési választások a jelenleg is kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetség fölényes győzelmét hozták,  az eredményt pedig mindegyik induló párt elfogadta.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne történt volna semmi, ami az idei voksolás tisztaságát veszélyeztette volna.

A Lakmusz beszélgetéssorozatának legfrissebb részében két olyan meghívottal beszélgettünk, akik

  • jól tudják, mi számít a hatályos jogszabályok szerint választási csalásnak,
  • és rálátásuk volt arra, hol és hogyan történhettek ilyen esetek múlt vasárnap vagy az azt megelőző hetekben.

Bálint Mónika a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) ügyvezető igazgatója a Tiszta szavazás kampányban dolgozik hónapok óta, amit azért indított a CKA mellett több más hazai civil szervezet, hogy szervezetten léphessenek fel a választási csalások ellen. Sanyó Ádám adatelemző, a taktikaiszavazas.hu egyik szerkesztője, aki 2014 és 2016 között angol politikai pártok kampányában és a Brexit-népszavazás EU-párti kampányában is szerzett tapasztalatokat.

Mindketten egyetértettek abban, hogy a 2022-es választások eredményét rendszerszintű, tömeges csalási kísérletek nem torzították, történt azonban több visszaélés, amiken ha a Fidesz győzelme nem is, de a kétharmados győzelme akár múlhatott is. A szoros versenyt hozó körzetekben ugyanis még a kisebb választási csalások is képesek a végeredményt megfordítani.

Ki fizeti a láncszavazást?

A választás napján a Tiszta szavazás önkéntesei leginkább azokban a térségekben voltak jelen, ahol nagy a lakosság gazdasági kiszolgáltatottsága. Ez földrajzilag főként a keleti, északkeleti országrészben és a Dél-Dunántúlon található választókörzeteket jelentette, ahol magas volt annak a kockázata, hogy szavazatvásárlással vagy a befolyásolás más jogellenes formájával próbálják megszerezni tömegek voksait – magyarázta Bálint Mónika.https://www.lakmusz.hu/a-fidesz-gyozelme-nem-az-ujabb-ketharmad-viszont-mulhatott-a-valasztasi-csalasokon/