Hoppá. A genderizmus ideológiája ellen emelte fel szavát az a hitgyülis miskolci szervezet, melyet a miskolci városháza is pénzzel támogatott

A genderizmus ideológiája ellen emelte fel szavát a miskolci szervezet, mely új alapokra helyezte tevékenységét. A Forrásvíz Kulturális Alapítvány 1997-ben jött létre, fő tevékenysége a jótékonyság mellett halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek segítése volt. Tavaly tisztújítás volt az alapítványnál, akkor újragondolták céljaikat, melyeket úgy határoztak meg, hogy a keresztény értékeket helyezik előtérbe – tudatta Szilágyi Sándor, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

Meghatározó évek

 

A hagyományos családmodellt szeretnék népszerűsíteni a társadalomban, hiszen az utóbbi években ennek újradefiniálása történik a nyugati országokban, melynek szele Magyarországot is elérte már. Megítélésük szerint a családok állapota, helyes értelmezése határozza meg a nemzetet, nem az egyének. Ennek támogatása elsődleges feladatuk – emelte ki az elnök.

 

Amilyen mintát a gyermek otthonról kap és visz tovább, az beépül a személyiségébe. Ami az első hat évében körülveszi, amiben szocializálódik, az határozza meg későbbi életét. A gyermek érzelmi, fizikai és biológiai szükségleteit kell kielégíteni. Egy szegénységben, ellenben szeretetben felnövő gyermek személyisége nagy valószínűséggel egészséges lesz, hiszen az érzelmi töltetet megkapja – hangoztatta az elnök. A normális fejlődés joga mindenkinek jár, ezért az alapítvány a konzervatív értékek mellett kampányol, ennek egyik eszköze edukációs előadások szervezése. Nemrégiben a Miskolci Egyetemen megtartott rendezvényre hívtak egy olyan előadót, aki szaktekintély az említett témában. Bagdy Emőke pszichológus ismertette álláspontját a családról.

boon.hu