Miskolc bukott polgármesterjelöltje Alakszai doktor, a kormányt fényezi kormánysajtóban

 

Többször említi nyilatkozataiban, hogy a 2010-es év fordulópontot jelentett Borsod-Abaúj-Zemplén megye szempontjából. Miben látja a különbséget? 
2010-et megelőzően számos kedvezőtlen hatás érte a térséget. Borsod-Abaúj-Zemplén megye nem tartozott a rendszerváltás nyertesei közé, a kétezres években pedig mintha megfeledkeztek volna az itt élőkről. Elmaradtak azok a fejlesztések, amelyek javíthattak volna az életkörülményeken, és megfordíthatták volna a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. A baloldali kormányok fejlesztési politikájának egyik legnagyobb vesztese megyénk volt. 2010-től kezdve több évtizedes lemaradást kellett behozni: ezt megelőzően 17 százalékos volt a munkanélküliség, hatalmas méretű az elvándorlás, a családalapítás jelentős gazdasági terhet jelentett a fiataloknak. Az ipar tengődött, alig érkezett befektető a térségbe, a kis- és középvállalatok pedig az óriási adóterheket szenvedték.

 

Hogyan lehetett kimozdítani a megyét ebből az állapotból? 
Tíz évvel ezelőtt azzal szembesültünk, hogy nem elég csupán eseti intézkedéseket hozni, teljesen új szemléletre és komplex változtatásokra van szükség. Világos, kiszámítható jövőképet kellett adni az itt élőknek. Ezért lett olyan fontos a családok támogatása, segély helyett a munkahelyteremtés, az infrastrukturális fejlesztések, a kutatásfejlesztés és a beruházásösztönzés. A szemlélet abban különbözött a leginkább a korábbiaktól, hogy az állam közelebb ment az emberekhez, és nem csupán a főváros jövőjét építette, hanem odafigyelt a megyékre is. Javított a kisebb településeken élők életkörülményein, hogy ne kelljen elhagyniuk otthonukat, itt találják meg számításaikat. A járások, a kormányablakok létrehozása, a vidékfejlesztési tervek is azt mutatják, hogy az állam számít a megyénkre, és minden támogatást megad ahhoz, hogy fejlődjön. A közigazgatásban mi azért dolgozunk, hogy ezek a célok és tervek megvalósuljanak.

 

Miben látja a siker zálogát? 
A munkalehetőségek megteremtésében. A kormányhivatal foglalkoztatási osztálya is alakítója volt a folyamatoknak, melyeknek köszönhetően a 2010-es 17 százalékról 7 százalékra csökkent a munkanélküliség. De ami még beszédesebb, hogy ez azt jelenti: az elmúlt évtizedben 47 800-an találtak munkát megyénkben a fejlesztéseknek köszönhetően. Ami nem csoda, hiszen az ipari termelés tíz év alatt 77 százalékkal nőtt, vagyis az itt működő és betelepült cégek képesek voltak óriási növekedést produkálni. Az ipar mellett viszont a vidéki infrastruktúra fejlesztése is megvalósult: közel 60 kilométernyi új autópályát adtunk át, a Magyar Falu Programban pedig csak tavaly 69 útszakasz újult meg 129 kilométeren a megyében. Iskolák, óvodák, rendelőintézetek, közösségi házak, templomok korszerűsödtek. Nagyszabású turisztikai fejlesztéseket is indítottunk, amelyeknek már érezni a hatását.

boon.hu