Ilyen az, amikor kifütyülik Orbánt a Békemeneten 2.

Mielőtt a Békemenet eleje elérte volna a Nyugati teret, az egyik körúti ház ablakából valaki Orbán Viktor 2007-es beszédét játszotta be a Fidesz-nagygyűlés felé menetelő tömegnek, amiben még ellenzékből arról beszélt, hogy „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni. Éppen azért jöttünk ide, mert ott már nem találtuk a helyünket. Szerencsétlen és igazságtalan nagyhatalmi paktumok szorítottak ki a nyugati világból. Egy nyugati kultúrnemzet életére rátelepedett a Kelet uralma, amely megmételyezte és tönkre tette országunkat. Nyugatos nép a keleti önkény hálójában. […] Nyugati demokráciát akartunk, amely a keresztény kultúrára, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjére épül. Mindig is harcoltunk az áldemokrácia ellen, ahol az élet rendjét az emberek helyett a hatalom szabja meg, a hatalom önkénye működteti, ha érdekei úgy kívánják, hazugsággal, csalással, maffiapolitikával, ha kell, erőszakkal is.”.

A békemenetelők ezt provokációnak vették, és megpróbálták túlkiabálni a nyugati orientációról beszélő Orbán Viktort.

Ezzel szemben a mostani Orbán Viktor már azt mondta a nyugatról, hogy „se az Egyesült Államok, se Brüsszel nem fog magyar fejjel gondolkodni és magyar szívvel érezni. A magunk érdekeit nekünk kell képviselnünk”.

13 Responses

  1. Tardív diszkinézia, disztónia, valamint a gyógyszer-okozta másodlagos parkinsonismus

    Betegség tünetei:
    Tardív diszkinézia: Akaratlan ismétlődő, céltalan mozgásformák: nyelvöltögetés, grimaszolás, kézlendítés, szájcsücsörítés, szemhéj gyors becsukása, hunyorgás.
    Tardív disztónia: tartós, akaratlan, kóros testtartás
    Tardív akathizia: belső feszültség, nyugtalanság vagy kényszer a végtagok mozgatására. Szélsőséges esetben nem tud nyugodtan megülni a beteg.
    Másodlagos parkinsonismus tünetei (pl. meglassultság, izommerevség, esetlegesen nyugalmi remegés) is megfigyelhetők.
    Betegség leírása:
    A tardív diszkinézia, disztónia és akathizia hasonló eredetű megbetegedések, melyek általában bizonyos pszichiátriai gyógyszerek (antipszichotikumok) mellékhatásaként jelennek meg. (Antipszichotikum a zavartság, a hallucinációk és a téveszmék kezelésére használatos gyógyszerek gyűjtőneve).

    7
    1
    1. Még orbánfóbiában is ritka egy aljas komment.

      Ez ” roncs” kifog rajtatok 32 éve? Hát, hogy?

      3
      7
      1. hogy? egyszerű
        a klasszikus fajtársának mondásával „sok itt a köcsög”

        9
        2
      2. Mióta is nem kellett neki 1:1 felállásban, nem előre megszűrt kérdésekkel, papíron leírt válaszok nélkül kiállnia? Semmilyen gyógyszerezés nem mentené meg.
        Csaló cigánytempóval csaló cigány módra, megvadított elbutított hordával körülvéve könnyű emberkedni
        hát így így te barom!

        8
        1
        1. Látom nagyon fáj, hogy 12 év alatt egy épkézláb ellenfelet nem tudtatok felépíteni a sok-sok globalista/internacionalista zseniből.

          Te! Annyi hivatásos hazaárulótok van kint Bruxellesben.
          Egyik se? Hát milyen anyagokat delegáltok ki az EU-ba szegényedni? ????

          1
          3
          1. ki is volt aki rikácsolva nyüszített prüsszelbe, hogy vegyék el a baloldali kormánytól a támogatást anyabaszókám?

            4
            1
  2. “Ha Putyin eléri célját, azaz egy új, a korábbi Janukovics-féle politikát folytató ukrán kormány létrejöttét, akkor eljöhet a véres háború vége. A morális feladat ettől a pillanattól az lesz, hogy Európa visszarendezi-e a gazdasági kapcsolatokat Putyinnal a háború előtti állapotokba? Ismerjük Európa 40%-os gázfüggőségét és ennél kisebb olajfüggőségét Oroszországtól. A hatalmas orosz áruimport 36%-át az EU adja, és vonzó az orosz pénzpiac is. Az új Pax Europaea mellett és egy gazdasági hidegháború ellen szól az is, hogy a várhatóan sok millió, Európába menekült ukrán hazatérése is európai érdek lenne. Lesz-e gazdasági kiegyezés Putyinnal? Ha a történelmi leckét nézzük, akkor biztosan. 1945-ben a nyugati nagyhatalmak vezetői pontosan tudták, hogy Sztálin tömeggyilkos gazember, aki felelős többek között hétmillió ukrán éhhaláláért, az ukrán holokausztnak nevezett ún. Holodomorért (1932–33). Mégis átengedték Közép-Kelet Európa országait Sztálinnak, és kesztyűs kézzel bántak vele. 2022-ben az európai országok jólléti, biztonsági, gazdasági és megannyi érdeke felül fog írni minden morális szempontot, amikor az ukrán háború utáni EU–orosz kiegyezés kerül napirendre. A politika „moralitása” időtlen jelenség”

  3. „Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
    És átírja a központból kiküldött új adat
    S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
    Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”

    3
    2
    1. Az üres CD-k vámtisztviselője (Bródy vezérigazgató úr) ne fáradjon; AZOK IS UGYANEZEK

      2
      3
      1. Ezzel mit szeretnél magyarázni? Hogy kifütyülöd Orbánt? Szerinted sikerült? ?????

        1
        2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű