Miskolcnak, Borsodnak Európában van a helye
Amikor néhány hete lefoglaltuk a repülőjegyet Brüsszelbe, azt terveztem, hogy ma kizárólag a borsodiaknak, miskolciaknak járó EU-s források, támogatások ügyében fogok egyeztetni szakértőkkel, felelős európai képviselőkkel.
Időközben Ukrajnát megtámadta Oroszország, amelyet a lehető leghatározottabban elítélek. A mai napon plenáris vitára kerül sor az Európai Parlamentben, ahol az orosz invázió jogellenességéről, indokolatlanságáról, valamint a demokratikus társadalmi modell elleni támadásról fognak vitatkozni a képviselők. Hiszek az Európai Unióban, mely a második világháború után az európai békét, fejlődést, jólétet szolgálni jött létre széles körű egyetértésben.
Április 3-án arról is döntünk, melyik irányba kormányozzuk az ország hajóját: Európa irányába, vagy keleti irányba az agresszorok, diktátorok világa felé?
Miért ?
Most hol van ?
a Családi gazdaságban
😅🤣 Varga Lacika az államférfi visszaöklendezi Simon doktor szavait:
„Április 3-án arról is döntünk, melyik irányba kormányozzuk az ország hajóját: Európa irányába, vagy keleti irányba az agresszorok, diktátorok világa felé?”
A probléma az, hogy nem nyilatkozatok sokaságát várjuk, hanem tetteket reméltünk az „új városvezetéstől” de csak a lózungok, ígéretek sora, vélemények. Tettekre lenne szüksége a városnak.
Varga Laci aki mint Orbán még egy órát nem dolgozott életében.
azé’ Orbán munka nélkül letett valamit az asztalra 😂😁🤣 Csináld utána!
Képzeld el, ha még dolgozna is.
Nem letett hanem elvett, igazad van mennyivel többet vett volna el, ha még dolgozott volna is?
cuclib = eredeti adósságfelhalmozó
Nagy Bolsevik Szótár
Szerepet játszik, vasfüggönyös, állandóan ugyanazt játssza a többiekkel együtt. Most hosszabbítanak, mivel állandóan tart még a vasfüggöny lezárása a magyar kormánynak, szegények belerokkantak, tolókocsiba kerültek egyesek a tetteik miatt.
Lacika! Bige átáll cementgyártásra a műtrágyagyártás helyett máris teljesül Borsod klímacélja. 😂🤣😅😂
https://agroforum.hu/szakcikkek/novenytermesztes-szakcikkek/biotechnologia-mutragya-helyett/
„A nitrogénműtrágya alkalmazása ugyanakkor több negatív mellékhatással is jár.
A nitrogén műtrágya gyártása nagy energiaigényű folyamat, aminek során elégetett fosszilis energiahordozók a globális felmelegedés 1-2%-át adják. A kijuttatott nitrogén mennyiség fele hasznosul a növényekben, a többi egyrészt elszivárog a csapadékvízzel, másrészt a levegőbe távozik. Az elszivárgó nitrogén a felszín alatti vizek elnitrátosodását, ill. a felszíni vizek eutrofizációját okozza. Az előbbi megmérgezi az ivóvízkészleteket, az utóbbi pedig oxigénhiányon keresztül holt zónákat eredményez a tengerekben. A levegőbe távozó nitrogénvegyület a harmadik legkárosabb üvegházhatású gáz, a dinitrogén-oxid (N2O: kéjgáz, nevetőgáz, motorsportban nitró), ami a talajban főként mikroorganizmusok tevékenysége révén keletkezik az ammóniából. Mennyisége ugyan kicsi, de a dinitrogén-oxid üvegház hatása a széndioxid 300-szorosa, a legsúlyosabb ózonréteg károsító anyag, a levegőben több mint 100 évig megmarad. A dinitrogén-oxid kibocsátás az utóbbi 40 évben 30%-kal emelkedett, és a fejlett országokban a kibocsátás több mint feléért a nitrogén műtrágyák használata a felelős.”
Te a repülőjegy árát nem éred meg.
A családnak meg a rokonságnak is ugye Lacika? Feleség Városháza, sógor a Holding, a többi havernak meg itt-ott.
Ez Európa, ugye Lacika?
Hja. És a további kifosztásért lobbizik.
😡
„Kit szankcionál az EU?
A világpiaci árak emelkedése miatt az oroszok most több pénzért adják el a földgázt, a kőolajat, az acélt, és a többi nyersanyagot. Ha nem kell az EU-nak, eladják Ázsiában!
Az EU tagállamai pedig drágábban vásárolnak kisebb mennyiségeket, rekordokat dönt az infláció, gondok lesznek a fűtéssel, az áramszolgáltatással, az üzemanyagellátással.
A számlát mi fizetjük! A korrupt európai és amerikai politikusok bennünket fosztanak ki!
‼️Valójában ők Putyin pincsijei! Putyin és Biden pincsijei!
Nincs önálló EU-s külpolitika! Washington érdekeinek feltétel nélküli kiszolgálását látjuk, jelen esetben ezek a lépések még az orosz energiaipari cégeket is erősítik, az EU tagállamait, az EU lakosságát és az EU vállalatait meg KIFOSZTJÁK.
Ehhez tapsikolnak a hazai balliberálisok a kanadai állampolgárságú Márki-Zay Péterrel az élen.”
Varga Laci egy cseresznyefát nem tudna elültetni, mert nem tudná melyik végét kell a földbe dugni:)
viszont kiváló hínár-begyűjtő
lenyúlja- felhozza- megmutatja, lenyúlja- felhozza- megmutatja, lenyúlja- felhozza- megmutatja,
Ez Tóth Pali sara, de nem tudjuk, miért csapódik hol Kálmán bá oldalára, hol meg a másikra.
Varga volt már ogy-képviselő, semmit nem tett a városért, a milliós fizetésért járt be a parlamentbe…
megkedvelte ezt a munkát 🤣😁😂
Nem egy hubay az biztos. ….Igaz varga nem is szavazott meg 7 mrd forintnyi elvonást a várostól. Érthető ha a szekushorda nem kedveli…
V eressel Ózd szintjét sikerül elérni, nem Európáét.