Az oroszok által elfoglalt Herszonban már erőszakolják a nőket

323X3EV-highres
A CNN hírtelevízió arról tudósít, hogy az oroszok által elfoglalt első nagyobb ukrán városban, Herszonban a katonák már elkezdték a nők megerőszakolását. Az első áldozat egy 17 éves lány volt, akit meg is öltek.

Az orosz csapatok szerdán vonultak be a Dnyeper deltájában, a Fekete-tenger partján fekvő Herszonba. Ez az első nagyobb ukrán város a maga mintegy háromszázezer lakosával, amit bevettek az oroszok a kilencedik napja tartó ukrajnai háborúban.

A város utcáin tankok cirkálnak, mindenütt orosz katonák, akik – a CNN hírtelevízióban sugárzott riport tanúsága szerint, amit a New York Post szemlézett – már megkezdték az ukrán nők megerőszakolását.

Nincsenek biztonságban a herszoni nők – nyilatkozta a CNN-nek egy Szvetlana Zorina nevű 27 éves helyi nő. – Az ismerőseim mondták, hogy egy 17 éves lányt megerőszakoltak a katonák, majd a rémes cselekedet után meg is ölték.

A hírt független forrásból egyelőre nem erősítették meg.

15 Responses

  1. Ezt ugyanaz a CNN hozta le aki annak idején az iraki tömegpusztító fegyverekről is tudósított és amit még 20 év elteltével se sikerült megtalálni???

    3
    7
    1. 1956 is csak a CNN stúdiaujában lett lejáccva, eszt minden rendes gyerekmolesztáló munkásőr tuggya ma is
      valójába rákosi él kádár él csauseszku él orbán él

      6
      2
      1. Ezt Joe Biden halott szavazói mondták neked Elvis Presley budapesti márványtáblájának avatásán? Elvis is él.

        „2011-ben a Fővárosi Önkormányzat Budapest díszpolgárává avatta az 1956-os forradalom melletti kiállásáért.”

        1
        2
        1. támogatom ezt a csauseszku orbán életút párhuzamot
          a büdöskomcsi barmainak sem kívánok más befejezést

          4
          1
          1. Beh jó lett Romániának csauseszku után eladósodni.

            „Előszedtük a rejtegetett, rossz pálinkánkat, és ittunk.”

            Pár napig izgatott semmittevésben várták a laktanyában a fejleményeket. „Mi lenne, ha le tudnám lőni Ceausescut? Mit tennék vajon, ha a kezeim közé kerülne?” – emlékezik vissza egy bajtársa fejtegetéseire Boeru. Dorin Cirlan másnap habozás nélkül csatlakozott a kivégzőosztaghoz.

            Nem hozott szerencsét az elszántsága, mert a tárgyalás és kivégzés helyszínét mindannyian egy zsúfolt helikopteren hagyták el, a holttestekkel együtt, amiben bent ültek a bírák és rangos tisztségviselők is. „Cirannak már csak leghátul jutott hely, a hullákra kuporodva kellett utaznia, így őt érte a legnagyobb trauma” – meséli Boyeru.


            „Akkoriban mindenki minket irigyelt. Ma már senki.”

            1
            2
    2. És a CNN azt is látta, hogy a katonák „davaj csaszi” harci kiáltással elvették mindenki óráját! Csak nem merték leadni, mert ez olyan durva dolog! 🙂

      2
      1
  2. 1944 erőszak, szifilisz, penicillin kezelés, gyerekeik lettek meddők! Felszabadítás máig élő következményei!

    5
    1
    1. kamatyot akartál írni? Igen, de az, de nem olyan formában, hogy mindkét fél akarná. csak a ruszki barmok

      1
      1
  3. Ez is ugy történt meg mint a Kígyó sziget hősi halottai akikről kiderült hogy mind életben vannak?

    1
    3
    1. Hja! nemsokára jönnek a hírek a nemi kiéhezettségükről.

      A haladárok Pravdája nincs betiltva.

      1
      2
        1. „Az 1990-es marosvásárhelyi Fekete március csodálatos hőse, Puczi Béla (1948-2009) több mint tíz éve a Terror Háza Múzeum kezdeményezésére kapott Petőfi emléklapot a helytállásáért. A posztumusz elismerést 2010-ben Balog Zoltán, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának akkori elnöke adta át az özvegynek, Barabás Máriának. Örömteli volt, hogy Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök – csatlakozva a múzeum kezdeményezéséhez – külön törvényt módosított, így Puczi Béla más marosvásárhelyi hősökkel együtt, ha poszthumusz is, de megkaphatta a Magyar Köztársaság Kisebbségekért kitűntetést.

          Sokkal tartozunk Puczi Bélának, aki életében sajnos nem tapasztalhatta meg a nemzet elismerő szeretetét. A Terror Háza Múzeum helyes és fontos lépésnek tartja Karácsony Gergely főpolgármester tervét, hogy Budapesten közteret nevezzenek el róla. Nemzetünk erejét az adja, hogy hőseinket nem felejtjük el.”

          1
          2
  4. „1918. január 18-án a várost elfoglalták a bolsevik csapatok. Ez az időszak két hónapig tartott. Voltak államosított vállalatok, megszűnt a korábbi közigazgatási apparátus és bevezették az ún. forradalmi rendet.

    1918. április 5-én osztrák-német csapatok az ukrán Sich Riflemennel az élen bevette Herszont. Hetman (herceg) Pavlo Skoropadsky 8 hónapos uralma következett. Ezt váltja fel a Direktorátus 1919. január 29-én az angol-francia-görög csapatoknak érkezésével. 1919. március 8-án a bolsevik csapatok G. Grigorjev tábornok vezetésével elfoglalták a várost és a „szovjet munkavállalók és katonák” képviselők kormánya alakult. 1919. augusztus 13-án Herszon ellenőrzése alá került az ún. Dél-Oroszországi önkéntes hadseregnek.

    1918. április 16-án elfoglalta a Vörös Hadsereg. A város létrehozta a szovjethatalom rendszerét.

    Két világháború közötti időszak
    1923. márciusban Herszon központja lett a Herszoni területnek.

    1925. júniusban megszűnt a Herszoni terület. A város és a környező terület beolvadt az Odesszai területbe, ekkor a város lakossága 46 230 fő volt. Ekkor épült a nagy ipari vállalatok sora: az édesipari gyár (1928), a konzervgyár (1929), az elektromos gépgyár (1932), a pamut feldolgozó (1933) és 1931-ben bővítették új épületekkel a hajógyárat, végül az egyik legnagyobb az állami beruházásként megépült a kőolajfinomító. Jelentősen megnövekedett az áruforgalom a Herszoni kikötőben (1939-ben elérte az 1 millió tonnát).

    1925-ben megnyitott a herszoni repülőtér. Ebben az évben négy klinika, három kórház, 22 óvoda, 59 iskola és 2 egyetem volt a városban.

    A repülős iskola, – a város egyik oktatási büszkesége,- képzett ki számos pilóta-hőst a Szovjetuniónak.”

    1
    1
  5. https://uploads.disquscdn.com/images/374c46baba60c4c9d36ac392ae179820fed8de3e6c5192513831b8eef0ade2c3.jpg?w=800&h=812

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű