Von der Leyen: ez a válság megváltoztatja Európát

Az Európai Bizottság elnöke szerint a mostani válság nem csak Ukrajnáról szól, valójában két értékvilág csap össze. Ursula von der Leyen az Európa Parlament mai rendkívüli ülésén beszélt arról is, hogy az uniós büdzséből vásárolnak és szállítanak majd fegyvereket az ukrán erőknek, az EU és Ukrajna pedig ma közelebb van egymáshoz, mint bármikor korábban. A csatlakozáshoz ugyanakkor még hosszú út vezet.

A háború visszatért Európába

– ezzel a mondattal kezdte beszédét Ursula von der Leyen az Európai Parlament (EP) mai rendkívüli plenáris ülésén Brüsszelben, amit Oroszország ukrajnai inváziója miatt hívtak össze.

Nem csak Ukrajna a tét

Mint mondta, csaknem harminc évvel a balkáni háborúk és több mint fél évszázaddal a szovjet csapatok prágai és budapesti bevonulása után, most légvédelmi szirénák szólnak egy európai főváros szívében, ezrek menekülnek bombák elől és táboroznak metróállomásokon.

Megint férfiak, nők és gyermekek halnak meg, mert egy külföldi vezető, Putyin elnök úgy döntött, hogy az országuknak nincs joga létezni

– fogalmazott.

 

Ursula von der Leyen az Európai Parlament rendkívüli plenáris ülésén Brüsszelben 2022. március elsején. (EPA/STEPHANIE LECOCQ)      Ursula von der Leyen az Európai Parlament rendkívüli plenáris ülésén Brüsszelben 2022. március elsején. (EPA/STEPHANIE LECOCQ)

 

Szerinte most eljött az igazság pillanata Európa számára: ez a válság – idézte a Kyiv Independentet – nem csak Ukrajnáról szól, hanem két világ, két ellentétes értékrend összecsapása. Tehát a jogállam és az erőszak uralma, a demokrácia és az autokrácia, a szabályokon alapuló rend és a puszta erőszak világa ütközik meg.

Az, hogy milyen választ adunk arra, amit Oroszország tesz, meg fogja határozni a nemzetközi rendszerünk jövőjéthttps://privatbankar.hu/cikkek/makro/von-der-leyen-ez-a-valsag-megvaltoztatja-europat.html