Miskolcon a bíróságon ma. Polgármester és társai…

Tárgyalást tart a Miskolci Járásbíróság annak a 9 vádlottnak az ügyében,
akikkel szemben költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt
indult eljárás.
A vádirati tényállás szerint az események idején polgármester foglalkozású
vádlott és társai a foglalkoztatásukkal összefüggő valótlan tartalmú
szerződést kötöttek, azonban a tényleges munkavégzésben nem kellett részt
venniük, a munkavégzéssel kapcsolatos jelenléti íveket pedig nem a
valóságnak megfelelően vezették.
A szerződések alapján a fiktív módon foglalkoztatott vádlottaknak a
polgármester foglalkozású vádlott a munkabért megelőlegezte, majd a
foglalkoztatásra tekintettel a költségvetésből jogosulatlanul támogatást
igényelt. A vádlottak 2015 és 2017 között a központi költségvetésnek közel
négy és fél millió forint összegben vagyoni hátrányt okoztak.
Ezen túlmenően az egyik vádlott 2016 évben, a polgármester foglalkozású
vádlott segítségével, mint álláskereső kötött a munkáltatásával összefüggő
támogatott foglalkoztatási szerződést úgy, hogy arra nem volt jogosult, mert
egyéb megbízási jogviszonyára tekintettel havi rendszeres tiszteletdíjban
részesült. A vádlott a szerződés szerinti munkavégzésben sem vett részt,
azonban a szerződés alapján a költségvetéstől jogosulatlanul támogatást
igényelt, mellyel egyszázezer forintot meghaladó összegben okozott vagyoni
hátrányt a központi költségvetésnek.
Akár a perbeszédek megtartására is sor kerülhet.

Egy válasz

  1. Na de ki az a polgármester foglalkozású vádlott?
    Vagy ez a tíz milliós kérdés?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű