2010 óta a Miskolci Egyetem bölcsészkarán is működik egy Gender Kutatócsoport

2010 óta a Miskolci Egyetem bölcsészkarán is működik egy Gender Kutatócsoport, mégpedig a Társadalmi Nemek és Esélyegyenlőség kutatóközpont részeként. Ennek „15 belső tagja van, és számos külső munkatársa, akik az ország más egyetemeiről csatlakoztak kutatásainkhoz”. Az ismertetőjük szerint „a csoport célja: teret és fórumot adni az interdiszciplináris jellegű gender-kutatásoknak, konferenciák szervezésével és publikációk megjelentetésével.

Támogatjuk a gender-téma megjelenítését az oktatásban és az egyetemi életben,

segítjük a hallgatók gender-témájú szakdolgozatait, és részt veszünk minden olyan kezdeményezésben, amely a nők munkaerőpiaci lehetőségeit aktívan javítja.” Kapcsolataikat is felsorolják: „MiNőies Egyesület (Miskolc), Gender Forum (München), Gender Kutatási Központ (Selye János Egyetem, Szlovákia), Gender Munkacsoport (Hildesheim).” 

Gender-kutatócsoport a Szegedi Egyetemen is működik. Ők tartják fenn az egyetlen magyar gender-folyóiratot, a 2011 óta működő TNTeF-et (Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris e-Folyóirat).

https://mandiner.hu/cikk/20220131_genderszakok_magyarorszagon_feminizmus_lmbtq_ceu

6 Responses

    1. Eszméletlen miket ki nem agyal magának a sok – adófizetők pénzéből eltartott – semmittevő. Persze amíg azt hagyjuk, hogy focistákat (pénzmosók) fizessenek addig az ilyen áltudományos szemetet is el kell viselnünk. Amúgy közelít már valamennyire a főorvosok fizetése az NB II-es szemetekéhez.

  1. Ki kellene vizsgálni az 1946-ban németekkel kötött szerződést, mely majdnem 2100-ig tartó időszakra szól, mik vannak benne. Gondolom, nem írták bele a nagypán Pszichografológiai könyvük végrehajtását Ázsia és a cigányság emberré nemesítésével egyetlen nagy közös áldozásával Magyarországnak, árja családokokon való filmek és Magyarország legyőzőinek világkönyvtárának összes szerepe végrehajtását folyamatosan, megállás nélkül, mint nincsen népek nagypán néven, amik a miskolci elmeosztállyal hajtották mindezt végre, minden tisztátalan lélek helyetti tömeggyalázással, szájlebontással, deformálással, Öregség könyvükkel a 85 éves hosszabbítóknak Miskolc néven, mint acélvárosával a bűnöző rétegeknek. Így álltak fel kormányra 1989-ben Weöres Sándor távol-keleti pusztítóit meghozóival a Rákóczi terükkel, Nagy Ferójával a szentek gyalázóinak, meg Pataky Attilájával a miskolci börtönnek, hatalmas kíséretükkel, melyekkel mészároltak és gyalázkodtak az egész világon. Nekik köszönhető az amerikai helyzet is, ők teremtették meg ott a népeket, ahogyan Fábryékkal a médiában bemutatták. Nem tudom, Németország a Kapitány szobor központjával és az Iker tornyával az űrpusztítónak, ég seregével a közlekedési fóbia végrehajtóinak, pároztatásával együtt a miskolci elmeosztálynak azok helyett, amiknek állandóan férfira volt szükségük, mint karmikus népei helyett, amik kurvák voltak, milyen Babilont hozott létre a nyolcvanas évekre, amit Pettinggel nyitottak 1983-as két utca összetételekor. Még a beduinok helyett is áldoztak, megtámadva apát és anyámat, majd engem 1983-ban, mikor ismételtek, volt rendőrségük, amelyik kijött hozzájuk. A beduinok hatalmas ékszergyűjteménnyel meggazdagulva járnak a városban, minden deformációjuk, egy szemfoguk, pletykásságuk miatt is áldoztak a Rákóczi terükkel. Gondolom, azután építették Dubai, a cigányságnak már, mert ezek nem Allah népei, amivel kezdték az egykori lengyel egyház legyőzését. Még a nagyobbik lányomat is leforrázták 1980-ban az Egri csillag könyvükm iatt több,mint száz fokos gulyáslevessel, Hegyi Barbara szerint a törökök helyett. Románia csapásai a tatárokkal, valamennyi ázsiai központjával a megtisztultaknak, Magyarországot számolja fel többmilliló éve, ezt ünneplik közösen az én utolsó magyarként történő meggyalázásommal születésem óta, Benkő sorsként olaszliszkai Lévai néven történő ismétlésével az űrpusztító felesége cigány kíséretének. Nem hiányzott hozzá K. Mária romániai ufó szereplőjük főszerepe, melyek engem áldoztak meg, vonultatják az egész mindenséget a Talmud szappantisztító sorozatában, egy forintos idő kezdetével Brazília kancsal Isaorájával, mely tervbe vett vértisztulója a nagypán német Uniós központjának. Kétszer szedett az ország egy forintosokat Isaorának, miközben gyaláztak cipelve hatalmas erővel, földönkívüli népével, rózsakeresztes rendjével a borsodiaknak. Ezt jelenti Babylon, ami felett a miskolci elmeosztálya áll a németeknek. Ezt a szerződést, mely végtelen nagy közös áldozására szól a vas németeknek, elő kellene szedni, mert ezért titkosítottak mindent a Vörös Oroszlánnal, mint isteni hatalmával a halálnépeknek. De míg veszélyes elemként vannak elkönyvelve azok, akik igazat beszélnek a tisztátalan lényekre nézve, mert érzékenyítik őket az összes patológiájával, boszorkányával, sátánistájával, utcanépeivel a világnak, addig ezt senki sem tudja lezárni, mert nagy a vesztenivalójuk Soroséknak, amik elkezdték ezt Jeruzsálem népével, amelyik helyett az orromat törték össze azzal, hogy olyan lettél, mint mi vagyunk 1976-ban, már ismételve akkor Magyarország megtámadásának tetteit. A Bölcsész egyetem Gyárfás Ágnes neve alatt alakult, aki ellen sokan tiltakoztak, héber nyelvével együtt Jeruzsálemnek, abban az időben, amikor Fenyő névvel elölről kezdték harmadszor a lengyel történelmi egyház egykori legyőzését törökökkel, indiaiakkal. A Hunnia szentháromság ismét a hibás, a dubai fertő berendezése miatt, mint lírai karámtagok képviselője, az olaj átadásával együtt. Már régóta tart náluk, hogy patológiákat tesznek gazdaggá, miközben az emberek nyomorban haltak meg.

    1
    2
    1. Mindazt, amit ilírok, bemutatták a médiájukban temetési torünnep keretén belül, mint Bochkor és Boros a beduinokat rádió műsorában, kiabálva, hogy a beduinok mint világapokalipszis végrehajtóinál járnak ismét, amikor özönvíz volt éppen a városokban, azzal együtt, hogy egyiptomi az eső, tesó. Végig hahotázták állandóan ismételve a két utca tetteit, gyalázatuk és kínzásuk mellett a kivégző sorozataikat, mint emberiség ellenes csapások. Babyíon űrbabelt jelent, ezért elmebetegezik azt, aki kimondja. Mellékelem az egyik Ufó verset róla, Omega zenéjére készült:
      https://www.youtube.com/watch?v=ktMHxKXD9do&list=FL_Ux26X42jDY3WWhhVyIuAQ&index=99

      1
      1
  2. jegyezd elő:

    Die deutsche Karte
    DAS VERDECKTE SPIEL DER GEHEIMEN DIENSTE – EIN AMTSCHEF DES MAD BERICHTET

    SZERZŐ
    Gerd-Helmut Komossa
    FOTÓZTA
    Gerd-Helmut Komossa

    ‘Gerd-Helmut Komossa: Die deutsche Karte’ összes példány
    Kiadó: Ares Verlag
    Kiadás helye: Graz
    Kiadás éve: 2007
    Kötés típusa: Fűzött kemény papírkötés
    Oldalszám: 216 oldal
    Sorozatcím:
    Kötetszám:
    Nyelv: Német
    Méret: 23 cm x 15 cm
    ISBN: 978-3-902475-34-3
    Megjegyzés: Fekete-fehér fotókat tartalmaz.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű