„Valóban fogadtam Schadlt” – ismerte be a Fővárosi Törvényszék elnöke

„Egy cikksorozat margójára” címmel két napja rövid közlemény jelent meg a Fővárosi Törvényszék (FT) belső hálózatán, ami most a 444-hez is eljutott. A csak a bírósági dolgozók számára hozzáférhető írásban Tatár-Kis Péter, az FT elnöke arra a cikkünkre reagál, amelyben a Schadl–Völner-ügy nyomozati iratai alapján azt írtuk, a nyomozók állítása szerint találkozott Schadl Györggyel.

A lehallgatott beszélgetések leirata szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke azt akarta kijárni, hogy Tatár-Kis rúgjon ki egy PKKB-s bírót, akinek egy belső használatra készült állásfoglalása illetéktelen kezekbe került.

 A bíró nevét a piros takarás fedi, a fekete egy végrehajtóét.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat összefoglalója szerint Tatár-Kis Péter azt mondta Schadlnak, hogy a bírót „nem tudja kirúgni, azonban

visszavonhatja csoportvezetői megbízását, illetőleg el tudja érni, hogy ne érezze jól magát a munkahelyén”https://444.hu/2022/01/28/valoban-fogadtam-schadlt-ismerte-be-a-fovarosi-torvenyszek-elnoke

2 Responses

  1. Tatár Kis Péter már akkor bebizonyította, mennyire gerinces, amikor egy bírók által aláírt nyilatkozatról melyet aláírt utólag azt mondta: Tatár Kis Péter ilyet nem írt alá! Így beszélt magáról, mint valami kívül álló!
    Pedig igen!
    Na ha most ilyen gerinces egy főbíró, milyen a többi!?
    Ezenek azt sem lehet elhinni, hogy a tej fehér!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű