Hétfőre jogerőssé válhat a pedagógussztrájk

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tavaly decemberben, Miskolcon hirdette meg a kétórás figyelmeztető sztrájkot 2022. január 31-re, jelezve azt is, hogy március 16-án ezt határozatlan idejű munkabeszüntetés követheti, ha addig sem teljesítik a feltételeiket.

„A bíróság nekünk adott igazat az elégséges szolgáltatás ügyében, tehát kimondta végzésében, hogy jogszerű lesz a PDSZ és PSZ által benyújtott szabályok szerint a hétfői sztrájk. Ez egy elsőfokú bírósági végzés”

– írta mindkét érdekvédelmi szervezet a Facebook-oldalán. A szakszervezetek a bíróságnak bejelentették, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy jogerőre emelkedik-e a végzés hétfőre.

„A szakszervezetek nem fújják le a sztrájkot, mindenkit arra biztatnak, hogy a szervezést tovább folytassák, és egyben felhívják az intézményvezetők és fenntartók figyelmét, hogy ebben működjenek együtt a helyi sztrájkszervezőkkel. Bonyolítsuk le együtt és minél többen hétfőn reggel 8-10 óra között a figyelmeztető sztrájkot”

– közölték, miután pénteken döntött a bíróság a pedagógussztrájk ügyében.

5 Responses

  1. Az még légyottra is kevés. Pont egy iparvárosban, mikor

    „A szódagyáros leánya
    A szódagyáros leánya, lánya -lánya leánya
    Jól tudom, hogy mi az Ő kívánsága.
    Szeretne Ő spriccelni, sprici- sprici spriccelni,
    Ha valaki jól be spriccelne ne-ki az Isten bírná ki ,
    Bírná ki, de bírná ki , egész éjjel jól be- spriccelne neki.
    A kéményseprő leánya, lánya- lánya leánya
    Jól tudom, hogy mi az Ő kívánsága.
    Szeretne Ő kotorni, kiti-kiti kotorni,
    Ha valaki jól be kotorna ne-kiaz Isten bírná ki ,
    Bírná ki, de bírná ki, egész éjjel jól be- kotorna neki.
    A mozdony gyáros leánya, lánya -lánya leánya
    Jól tudom, hogy mi az Ő kívánsága.
    Szeretne Ő tolatni, tili-tili tolatni,
    Ha valaki jól be tolatna ne-kiaz Isten bírná ki ,
    Bírná ki, de bírná ki, egész éjjel jól be- tolatna neki.
    A fagylalt gyáros leánya, lánya -lánya leánya
    Jól tudom, hogy mi az Ő kívánsága.
    Szeretne Ő nyalizni, nyili-nyili nyalizni,
    Ha valaki jól be nyalna ne-kiaz Isten bírná ki ,
    Bírná ki, de bírná ki , egész éjjel jól be- nyalna neki.
    Az üveg gyáros leánya, lánya -lánya leánya
    Jól tudom, hogy mi az Ő kívánsága.
    Szeretne Ő csiszolni, csiszi-csiszi csiszolni,
    Ha valaki jól be csiszolna ne-kiaz Isten bírná ki,
    Bírná ki, de bírná ki, egész éjjel jól be- csiszolna neki.”

  2. Sima ügy
    Jobboldali kormányzás alatt sztrájk van
    baloldali kormányzás alatt tüncikézés

    Lehet cáfolni.

    2
    4
  3. Völner Pál szerint is az EMMI csak egy “trágyadomb”. Ha ezt mondja egy fideszes országgyűlési képviselő egy minisztériumról, akkor a valóságban
    vajon mi az EMMI?
    dögkút
    a fidesz szavazók?
    egyenként mind egy darab büdös szar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű