Jövőre akár már a munkagépek is megjelenhetnek az egykori Avas Szállónál a tulajdonos Mathias Corvinus Collegium miskolci képviselet-vezetője szerint – ezzel belátható közelségbe került a kultikus belvárosi épület újjáépítése – erről beszélt a Miskolc Televízió Híradójának az épületet tulajdonló Mathias Corvinus Collegium (MCC) miskolci képviseletének vezetője.

– A munkálatok egy állapotfelméréssel, statikai vizsgálatokkal és tervezés-előkészítési munkákkal telt az elmúlt esztendőben. Idén várhatóan kiírhatjuk az az Avas Szálló tervpályázatát, vagy elindulhat a tervezési munkákra vonatkozó közbeszerzés is. Amint a tervek megszületnek az épület megújítására, ezután kerülhet sor magának a kivitelezőnek a kiválasztására, aki az épületet majd reméljük, hogy csodálatos formába fogja önteni, és bízunk benne, hogy a következő évben már az első munkagépek is megjelenhetnek az épület környékén – mondta Konyári György.

Állagmegóvás kezdődött

Az épület körül az elmúlt napokban ismét mozgás tapasztalható. Konyári György elmondása szerint ez sem véletlen: állagmegóvási munkákba kezdett a tulajdonos. „Sajnos jelenleg nagyon rossz állapotban van az épület, ami azt jelenti, hogy a nyílászárók többsége hiányzik, a tetőszerkezet pedig rossz állapotban van. Ezek miatt az épület beázik, ami további szerkezetromlást eredményezhet. Ezt megakadályozandó, ideiglenesen az ablakokat bedeszkáztatjuk, a tetőszerkezetet fóliával pótoljuk ki. Így az épület állapota tovább már nem romolhat” – hangsúlyozta.

Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A képviseletvezető emlékeztetett, az MCC szeretné visszaadni az épületet a miskolciak számára. „Van ennek az épületnek két gyönyörű és emblematikus terme, a fehér és a vörös terem, ezeket szeretnénk visszaadni a miskolci kulturális életnek. Bízunk benne, hogy ezek újra konferenciáknak, báloknak adhatnak majd helyet – mondta.

Az alapfunkció az MCC-hez méltóan természetesen az oktatás és a tehetséggondozás lesz – hangsúlyozta Konyári – viszont más, kereskedelmi funkciókban is gondolkodnak.

„Szeretnénk kinyitni az épületet a nyilvánosság felé, ezért olyan kereskedelmi funkciókat is szeretnénk beengedni a korábban is üzlethelyiségként működő épületrészekben, amelyeket bárki örömmel használna, gondolok itt könyvesboltra, vagy kávézóra” – tette hozzá.

Az Avas Szálló udvara a fénykorában. Fotó: Magánarchívum

Oktatás és tehetséggondozás

Ahogyan arról korábban beszámoltunkVeres Pál, Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be 2020 novemberében, hogy új gazdát találtak az Avas szállónak. A vásárló a Mathias Corvinus Collegium, ők akkor azt ígérték, oktatási és tehetséggondozó központtá alakítják az egykori szállodát olyan közösségi terekkel, amelyek a miskolciak előtt is nyitva állnak majd. Arról szintén írtunk, hogy 2021. januárjában az MCC tulajdonába került a néhai hotel, arról pedig májusban számoltunk be, hogy a helyhatóság az alapítvány és a kormány képviselői hivatalosan is bejelentették az épület újjászületését.

Tavaly év végén pedig arról cikkeztünk, hogy a Miskolc Holding munkatársai számos, az épülethez tartozó díszítőelemet, korlátokat, csillárokat adtak át az új tulajdonosoknak, ezek az épület korábbi állagmegóvási munkálatai során kerültek a vagyonkezelő raktárába.