PERECES, LYUKÓVÖLGY ÉS DIÓSGYŐR KÖZBIZTONSÁGÁT ÉRTÉKELTÉK

A Perecesi Közösségi Házban tartottak közbiztonsági szakmai fórumot péntek délután.

– Az idei évben sincs sajnos lehetőség arra, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a lakosok számára tartsunk fogadóórát, emiatt egy operatívabb szakmai fórumot szerveztünk a rendészet, a rendőrség, a polgárőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, illetve az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsági tagjának részvételével – ecsetelte Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője, aki hozzátette: az eseményen nem csupán Pereces, hanem a környező városrészek, így Diósgyőr és Lyukóvölgy felmerülő problémáira is keresik a megoldásokat. A politikus emlékeztetett: a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is támogatja a perecesi, valamint a választókerületét részben érintő diósgyőri és lyukó-vasgyári polgárőrség munkáját – éves szinten mintegy háromszázezer forinttal.

 

– Pereces vonatkozásában szerencsére nem kell kiemelkedő és nagy súlyú problémáról számot adnunk, mégis vannak olyan kisebb jogsértések, melyek igénylik a preventív rendészeti jelenlétet. Az egyik leghatékonyabb bűnmegelőzési tevékenység az egyenruhás jelenlét – hangoztatta Vincze Csaba. A Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója kitért arra is, hogy a diósgyőri városrészben tapasztalt jogsértések jellemzően a hajléktalanokhoz köthetőek.

– A kisebb mértékű szabálysértések sokszor annál inkább bosszantóak, és jelentősen tudják csökkenteni az itt lakók szubjektív biztonságérzetét – véli az önkormányzat Rendészeti Bizottságának elnöke. Szilágyi Szabolcs szerint nem feltétlenül csak rendészeti megoldásokban kell gondolkodni, a komplex problémákat ugyanis szociális és oktatási eszközökkel is kezelni szükséges.

– Az őrs illetékessége alá tartozó területek között Pereces közbiztonság szempontjából veszélyeztetettebb résznek számít – taglalta Hizsnyik István, a Diósgyőri Rendőrőrs rendészeti alosztályvezetője. Majd a közeljövőre vonatkozó tervekről is beszámolt: szándékukban áll Pereces nehezebben elérhető és megközelíthető, kiváltképp a településrészt Lyukóvölggyel összekötő területein a lakosok védelmét lovas rendőrséggel megerősíteni. Egyúttal kilátásba helyezte egy olyan körzeti megbízott kinevezését is, aki kifejezetten Pereces bel- és külterületeiért felelne majd.

A fórumon felszólalt továbbá: Harangozó Tamás, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja; Varga László, országgyűlési képviselő; Alföldi Attila, közrendvédelmi-közbiztonsági referens; Bajnok István, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka; Dócs Róbert, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője; Miskolczi István, városi rendőrkapitány és a polgárőrség képviselői.