Lőrinccel kellett volna nekivágni, akkor ha 2 milliárd kell, kapnánk 4-et nehogy kevés legyen. A nap

Ezek is olyan hülyék, mi a francnak kell egy ilyen kivitelezésnél eröltetni, hogy a régi haver FK nyerje meg. Lőrinccel kellett volna nekivágni, akkor ha 2 milliárd kell, kapnánk 4-et nehogy kevés legyen. Őszintén, nekünk itt élő embereknek nem teljesen mindegy hogy ki lopja el a pénzt? Csak készüljön el, az a lényeg. Ne maradjon itt egy torzó a pereskedés évtizednyi idejére. A fűtőművet is a haverok kapták, jól is sikerült, megy a per már vagy 6-8 éve.

2 Responses

  1. A fideszt a kádárista titkosszolgálat hozta létre.
    „A doktornő (Lévai Anikó, – a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, – a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna. A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.”

    3
    1
  2. Az Épkar csinálja, ő vezeti a konzorciumot, nem az FK. Az majdnem ugyanaz mint Lőrinc. Meglesz a pénz, nyugi. Legfeljebb elmarad minden más a környezet rendbetételéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű