Véres helyi ügyről számolt be a Nyomtass Te is! mozgalom közleménye szerda késő délután.

Nyomtass Te is! afféle modernkori szamizdat, ami annak hatására született, hogy a kormány lényegében felszámolta a vidéki nyilvánosságot, így rengeteg kistelepülésre csak az állam és az azt vezető párt által kontrollált információk jutnak el.

Nyomtass Te is! felületein az aktivistáknak lehetőségük van beleszólni egy közösségi lap szerkesztésébe, illetve egyszerűen kinyomtatni azt, és terjeszteni ott, ahol arra szükség mutatkozik.

A mozgalom egyik önkéntese kedden Dunabogdányban osztogatta épp a lapot, aminek a címlapján Orbán Viktor gazdasági kudarcai és a csirkefarhát szerepelnek.

Részlet a Nyomtass te is! országos lapszámának január 18-i címlapjáról  Fotó: Nyomtass te is!

Jellemzően postaládákba szokták bedobálni az ilyesmit, de olykor személyesen is átadják, ha az illető épp otthon van, vagy szembejön az utcán, és elfogadja.

Az önkéntes megkérdezte az épp a háza előtt álló háztulajdonost, adhat-e neki egyet. Ő elfogadta, ám miután beleolvasott, ököllel az önkéntesre támadt, és ütlegelni kezdte. A mozgalom közleménye ezt írta:

„Szerda délelőtt Dunabogdányban megtámadtak és ököllel bántalmaztak egy nyugdíjaskorú Nyomtass te is!-aktivistát, aki a mozgalom hetilapját terjesztette. Szervezetünk nyilvánosan felszólítja a kormányt, hogy hasson oda: a Fidesz szavazótábora ne félemlítse meg és ne inzultálja azokat, akik önkéntes munkával igyekeznek olyan híreket eljuttatni a falvakba, amelyeket a kormánymédia elhallgat a választók elől. Biztosítsák a sajtószabadság gyakorlását!”

Felhívtuk a lapot alapító és szerkesztő L. László Jánost, aki elmondta, hogy önkénteseiket sűrűn éri szóbeli attrocitás, de a tettlegesség ritka. Most másodszor fordul elő ilyesmi, ez azonban súlyosabb a korábbinál.

„Akárhova megyünk, minden faluban van egy-két vehemens kormánypárti, akinek fáj, hogy abba a térbe, ahol addig nem volt más információ, csak a központi iránymutatás, mi benyomulunk. De a tettlegesség így is ritka” – mondta L. László, hozzátéve, hogy mindig udvariasak; a cél nem az erőszakos térítés, és személyesen is csak annak adnak, aki kéri, nem tukmálják a lapot. Nem pártlap ez, teszi hozzá, de van benne politika, így is kezeljük – tette hozzá.

Ebben az esetben az történt, hogy a nyugdíjas önkéntes megkínálta a lappal a háza előtt álló férfit, aki miután beleolvasott, összetépte azt, és közölte az aktivistával, hogy takarodjon a faluból.

Az ellenállást érzékelve ő odébbállt, de a lakó nem érte be ennyivel, és utánavetette magát, majd ököllel ütni kezdte a fejét. L. László elmondása szerint csak akkor hagyta abba, amikor a szomszéd kijött a házból, és rászólt, hogy „én is a Fideszre szavazok, de ilyet akkor sem lehet csinálni.”

A rendőrség csak két óra múlva tudott volna kijönni, ezért végül a férfi és a főszerkesztő együtt mentek el orvoshoz és a szentendrei kapitányságra, ahol megtették a feljelentést. L. László elmondta még, hogy ugyanitt volt már azért feszültség, miután tavaly emléktáblát avattak Dunabogdányban annak tiszteletére, hogy 1981 és 1986 között ott – Orosz István és felesége házában – nyomtatták titokban a Beszélő szamizdatot.

Nyomtass Te is! közleményében az áll, hogy a következő hetekben a mozgalom több ezer aktivistája fogja járni a falvakat, és nem lenne jó, ha ezt olyan légkörben kellene tenniük, hogy félteniük kelljen a testi épségüket:

„Ezért felszólítjuk a Fidesz-kormányt, hogy biztosítsa a sajtószabadság gyakorlásának jogát. Értesse meg a híveivel, hogy a kormányhűségüket nem ököllel kell kifejezniük, hanem majd a szavazóurnáknál. (…) Fontos leszögeznünk, hogy még az erőszak sem fogja meghátrálásra kényszeríteni a sajtószabadság híveit, nem vagyunk hajlandók félni. El fogjuk juttatni a falvakba a valós híreket.”https://444.hu/2022/01/19/addig-utotte-okollel-a-nyugdijas-onkentest-hogy-az-mar-a-szomszed-fideszesnek-is-sok-volt