Skip to content

A cigány Oláh Ibolya soha többet nem akarja előadni a Magyarország című dalt

 

A Partizán POP című műsorban szerepelt Oláh Ibolya énekesnő, aki a nevelőotthonban eltöltött évekről, illetve a Megasztár nevű tehetségkutatóban megélt pillanatokról mesélt. (Oláh Ibolya a verseny második helyezettje lett.)

A nevelőotthonos emlékeiről az énekesnő azt mondta: nem haragszik az igazi édesanyjára, és úgy látja, egy nagyon fiatal lány a mai világban sem lenne képes jobb körülményeket teremteni gyermekének, ha egyedül van.

Megasztárra visszaemlékezve Oláh Ibolya arról beszélt, hogy miután ketten maradtak versenyben Tóth Verával, furcsállta, hogy csak előbbi rajongóit látni a nézőtéren. Miközben ő úgy tudta, hogy neki két busznyi ember érkezett szurkolni. A csoportot valahol legfelül helyezték el, Oláh Ibolya azonban sem őket, sem édesanyját nem látta. „Nem esett jól” – mondta Gulyás Márton műsorvezetőnek az énekes.

A tehetségkutatóban elért második helyét azzal magyarázta, hogy Tóth Vera szerinte „technikailag” jobb volt.

„Ma már nem hiszek az emberekben. Hittem, hogy tényleg jó dolgokat lehet csinálni. Hittem az összetartásban” – mondta Oláh Ibolya akkor, amikor a beszélgetésben szóba került a Magyarország című dal, melyet ő is előadott.

Elmondása szerint ma már nem énekelné el újra a dalt, és többé nem is fogja.

Oláh Ibolya ezt elsősorban az őt érő rasszista támadásokkal magyarázta. Mint mondta, olyan támadások érték, amilyeneket soha életében nem látott. „Akkor érezte meg anyum, hogy milyen cigánynak lenni” – mondta az énekesnő, aki azt is megosztotta, hogy egy fellépését követően ki kellett menekíteni őket.

Magyarország című dallal kapcsolatban Oláh Ibolyát arról is kérdezték, ha úgy hozná a sors, elénekelné-e azt a kormány valamely kedvelt előadójával, például Ákossal. Oláh Ibolya a kérdés után majdnem leesett a székről. „Én az Ákossal? Még jó, hogy ülsz. Meg én is” – mondta Gulyás Mártonnak.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



16 Comments

  1. Névtelen
    2022.01.20. 10:57

    „Magyarország 7 törvénye. 🇭🇺
    1. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse.
    2. Minden magyar gyermek újabb őrhely.
    3. Az igazság erő nélkül keveset ér.
    4. Csak az a mienk, amit meg tudunk védeni.
    5. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.
    6. Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs.
    7. Egyetlen magyar sincs egyedül.
    Nekünk Magyarország az első! 🇭🇺”

    10
    1
    • Névtelen
      2022.01.20. 12:21

      Ennyi az egész?EZt írta szájer a vonaton?És melyik a buziellenes rész? Azt lábjegyzetbe raktátok? :):):):)

      5
      5
      • Névtelen
        2022.01.20. 15:57

        Tessék, csak neked Ballibbant ballikos:

        8. A Fidesz diktatúrában oda dugod ahova akarod, de
        gyerekektől kuss. Még a cuculista karrier diplomátoknak is.

        4
        4
        • Névtelen
          2022.01.21. 04:08

          Nagyon nagy a sötétség a fejedben kipcsi! Így vagy jó fideszes! Buta és korlátolt!

          3
          1
        • Névtelen
          2022.01.21. 07:01

          Cucialista karrierdiplomatákat miért menekít ki szíjjártó magángéppel az éjszaka közepén?Csak nem érintett a petike? :):):)

          3
          2
  2. Névtelen
    2022.01.20. 12:20

    Annál is inkább mert lopott dal.
    Itt az eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=fllDB3FK7pI

    7
    1
  3. Névtelen
    2022.01.20. 13:35

    A hitXXXXXGeszti lopott egy dalt, amit a roma Oláh Ibolya elénekelt Magyarország államalapításának ünnepén. Csakis a kommunista Medgyessynek és MSZP-SZADESZes bandájának a fejéből pattanhatott ki ez a zseniális ötlet. F@sza!

    4
    3
    • Névtelen
      2022.01.20. 14:50

      Mi van? Hát nem Gyurcsány a hibás? Kezdtek már nagyon szétszórtak lenni! Vagy most már Medgyessy az új ellenség?

      5
      4
      • Névtelen
        2022.01.20. 15:53

        https://www.youtube.com/watch?v=3dVCzx–fng&t=115s

        1
        1
        • Névtelen
          2022.01.21. 04:09

          Ez nem jött össze, Próbálkozz!

          2
          1
  4. Névtelen
    2022.01.20. 16:12

    Az én hozzászólásom miért nem jelenhetett meg arról, hogy mit tettek Oláh Ibolya népével, csonkítással, nemi gyalázással, értelmiség legyőzéssel az RTL Klubja miskolci elmeosztályával?

    1
    5
    • Névtelen
      2022.01.22. 07:37

      Tudjuk, tudjuk….. Rákóczi tér, elmeosztály, vörös oroszlán, stb. stb……… Valószínűleg megunta már a szerkesztő is a hozzászólásaidat.

    • Névtelen
      2022.01.22. 07:39

      Talán nem volt annyi szabad karakter, amennyit Ön szokott kommentelni.

  5. Névtelen
    2022.01.20. 19:08

    Magyarország! „Idegen földön ha járok, Magyarország, velem az út is megfordul haza hozzád.” Majd megbánja ha megfordul. Idős, beteg, gyermektelen? Csodás Magyarországban betegnek lenni pokoli sors, együttérzés nélkül, ellátás nélkül. Idősnek lenni, rettenet lehet. Fiatalok vissza nem forduljatok!

    1
    4
  6. Névtelen
    2022.01.22. 12:41

    Jól teszi ha nem énekli többé mert az egész dal egy nagy giccs. Unalmas, vontatott, agymosó de a zenéje pl: cirkuszba kiváló volt.

  7. Névtelen
    2022.01.24. 06:30

    AKKOR NE ÉNEKELJE.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük