Nyolcfős kommunikációs stábbal dolgozik a miskolci Varga Judit, miközben bujkál az újságírók elől

Egy hónap után válaszolt az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium arra a közérdekű adatigénylésre, amit még az influenszerkormányzás jellegzetességeiről szóló cikkünk miatt küldtünk meg az illetékes tárcáknak.

Azt az egyszerű kérdést tettük fel, hogy pontosan kik és milyen beosztásban dolgoznak a miniszterek kommunikációs és sajtómunkatársaiként, és milyen javadalmazásban részesülnek.

A törvényi előírás szerint az ilyen adatigénylésre 15 napon belül kötelesek válaszolni az állami szervek, de a minisztérium a veszélyhelyzetre való hivatkozással 30 napra hosszabbította meg az adatszolgáltatás határidejét.

Végül mindkét minisztérium egyszerre válaszolt – ez annyiban nem meglepő, hogy az ilyen adatigényléseket mindegyikük végigfuttatja a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodán, ezt követően fogalmazzák meg és küldik ki a végleges válaszaikat.

Így az sem váratlan, hogy mindkét minisztérium ugyanazzal a hivatkozással tagadta meg a részletes információk közlését: azt írták, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2015-ös állásfoglalása alapján indokolatlan, hogy ugyanazokat az adatokat megismerhesse a közvélemény egy döntés-előkészítéssel és napi ügyintézéssel foglalkozó közszolga, mint egy választott politikus esetén, ezért csak összesített információkat osztottak meg a 444-gyel. Ebből az derült ki, hogy

az Igazságügyi Minisztériumban a miniszter oldalán 8 fő folytat kommunikációs- és sajtótevékenységet sajtófőnöki és ügyintézői beosztásban,határozatlan idejű kormányzati jogviszony, valamint szerződéses jogviszony keretében. Ők együttesen bruttó 5,77 millió forint illetményt, illetve megbízási díjat kapnak ezért, ami havi átlagban 721 ezer forint bruttót jelent.

(Varga Judit Facebook-oldaláról annyi kiderül, hogy a Grazmel Photography rendszeresen készít számára profi fotókat.)

A Külügyminisztériumban ugyanez a stáb 9 fős.Ők 9-en együtt 7,74 millió bruttót visznek haza, ami fejenként átlagosan 859 bruttóra jön ki havonta. Szijjártó stábja annyival profibb, hogy neki sajtófőnök-helyettese (!) is van. (A hvg.hu korábban már írt arról, hogy egy kisebb szerkesztőség dolgozik a külügyminiszter mellett.)

Információnk szerint Orbán Viktor mellett ennél kevesebben dolgoznak. A miniszterelnök egy 3-4 fős kommunikációs stábot tűr meg maga mellett, amelyet Kaminski Fanny vezet.

A kérdés aktualitását az adta, hogy a kormánytagok egyre aktívabb kommunikációs tevékenységet folytatnak, elsősorban a közösségi médiában, és ez a kormányon belül a teljesítményük fontos fokmérője lett.

Varga és Szijjártó naponta tucatnyi, nemritkán annál is több profi képpel töltik fel oldalaikat, és hetente több videó is készül a Facebook- és Instagram-profiljaikhoz. A kormányzati intézkedéséket is egyre sűrűbben jelentik be ilyen formában. Mint történt az a feltételes szabadlábra-helyezés feltételeinek szigorítása esetében 2020 őszén:

„Elnöki jelöltsége idején volt szerencsém kétszer is találkozni Hillary Clintonnal – talán mellette láttam utoljára akkora stábot, mint a magyar igazságügyi miniszter fogadásán. Budapesten az volt az érzésem, mintha minimum egy világsztár látna vendégül bennünket” – ezt az influenszerkormányos cikkünkhöz mesélte egy névtelenséget kérő külföldi politikus stábtagja, aki tavaly október 5-én egy küldöttség tagjaként jelen volt az Európai Tanács igazságügyi minisztereinek gödöllői konferenciáján és az azt megelőző budapesti gálavacsorán.

A járvány előtti időszakban Brüsszelben is több forrás szerint feltűnést keltett, hogy Varga Judit milyen terjedelmes stábbal közlekedik a parlament folyosóin:https://444.hu/2022/01/18/nyolcfos-kommunikacios-stabbal-dolgozik-varga-judit-mikozben-bujkal-az-ujsagirok-elol