Tóta W. Márki-Zay vitatott mondatairól

Tóta W. Márki-Zay vitatott mondatairól: Ha behallgatunk a fodrásznál a másik búra alá, ott így beszélnek Orbánról

Tóta W. Árpád Márki-Zay Péter vitatott mondatairól úgy vélekedett: megszólalásai közül van, amit publicisztikai elemként se venne elő, de így beszélnek az emberek Orbánékról. Ha behallgat az ember a fodrásznál a másik búra alá, „ott bizony Graz lesz a téma, és nem az alkotmánybíróság”. És ha MZP lesz a miniszterelnök, akkor ott lesz mögötte egy olyan koalíció, amely nem tudja és nem is akarja úgy követni, mint Orbán Viktort a Fidesz.

 

Tóta W. Árpád, a HVG publicistája cikket írt arról, hogy Márki-Zay akár tévesnek, rossz szándékúnak, orbáni stílusúnak tartott megjegyzései valóban hibák-e, vagy van-e mögöttük valami, amit érdemes figyelembe venni. 

A Megbeszéljük adásában azt mondta: Márki-Zay nagyon sokat kommunikál, ez az egyik kritériuma annak, hogy ringbe tudjon szállni. Valószínűleg a felsoroltakból mindegyik igaz, van olyan megszólalása a miniszterelnök-jelöltnek, amit ő még publicisztikai elemként se venne elő, például, hogy milyen Orbán Gáspár, a miniszterelnök fiának szexuális orientációja – állítólag. Vagy – hozta fel műsorvezetőnk – a grazi magánklinika.

Tóta W. viszont azt tapasztalja, hogy így beszélnek az emberek Orbánékról, ha behallgat az ember a fodrásznál a másik búra alá, „ott bizony Graz lesz a téma, és nem az alkotmánybíróság. Polt Péter azért előkerül”. Tehát, hogy hozzájuk is akar beszélni és nemcsak programalkotással foglalkozik, ami egyébként szintén nagyon fontos, az szerinte „méltánylandó”.

Szét lehetne szedni, hogy mi az, ami oké, és mi az, amit nem így kellett volna vagy egyáltalán nem kellett volna mondani. De a publicista szerint nem is ez a legfontosabb. Mi van akkor, ha tényleg ennyire önjáró, vagy „egy kicsit zizi” a miniszerelnök-jelölt – tette fel a kérdést a publicista –, mert végül is valakinek ez is lehet a véleménye. Szerinte ennek a választásnak nem az a tétje, hogy Márki-Zay miniszterelnök lesz-e négy vagy akár nyolc évre, hanem hogy olyan rendszert hozzunk létre az országban, amelyben nem óriási nagy baj, „ha a miniszterelnök egy kicsikét zizi”. Mert nincs a kezében az összes hatalom. Nem számít, hogy szereti-e a pacalt, milyen zenét hallgat, mit olvas vagy milyen vallású, mert úgyse tudja rákényszeríteni senkire – foglalta össze.

Szóba került, hogy Márki-Zay Péter zsidó származású Fidesz-tagokról is beszélt. Tóta W. szerint ez kicsit olyan, mint a píszí, ha állandóan arra próbálunk figyelni, hogy egyáltalán ne lehessen kifordítani, akkor az megöli a normális interakciót. De ez úgy került szóba – hozta fel –, hogy Arthur Finkelsteinről volt szó, aki közismerten melegházasságban élő és zsidó származású emberként dolgozott Magyarországon és tervezett „fasisztoid kampányokat” a Fidesz tanácsadójaként elsősorban a menekültek ellen. Erre jött az antiszemita vád, amit szerinte „nehéz komolyan venni”. Ez hozzátartozik a képhez Finkelsteinnél, mint Szájer Józsefnél. Megjegyezte: voltak felszisszenések, amikor Márki-Zay elment Brüsszelbe a híres ereszcsatornához. Szerinte viszont kár lett volna kihagyni ezt a ziccert, hiszen „ott csúszott le a Fidesz kereszténysége meg erkölcsisége”.

Ha ez az ember miniszterelnök lesz, akkor ott lesz mögötte egy olyan koalíció, amely nem tudja és nem is akarja úgy követni, mint Orbán Viktort a Fidesz. Ha Orbán kitalálja, hogy a melegek ellen lehet uszító kampányt indítani, akkor mennek utána „Szájer Józseffel és mindenkivel együtt, akit ez érint”. De ha Márki-Zay ezt tenné, akkor nem mennének utána, hanem „hatan hat stúdióban mondanák el, hogy a miniszterelnök zizi”, mert folyamatosan megy a verseny a lecserélésére – vélekedett Tóta W. Árpád. Nem tudna Orbán Viktor lenni, hiszen nincs is pártja – tette hozzá.

A legnagyobb veszély, hogy lesz egy olyan miniszterelnök, aki nem mindenben felel meg az ízésünknek. De nem akarunk együtt élni vele, ő egy állami beosztott – fogalmazott a publicista.

A teljes beszélgetés itt.https://www.klubradio.hu/adasok/tota-w-marki-zay-vitatott-mondatairol-ha-behallgatunk-a-fodrasznal-a-masik-bura-ala-ott-igy-beszelnek-orbanrol-123562?fbclid=IwAR12tC7AFYmCDaT5Zon7KVSBzKZG5mZd_zFuHuQWoZW4ACGj78V1uvi_r0s