Skip to content

 Történelmi vereséget szenvedett Hollandia ellen a magyar válogatott

A vendégeknek történetük során most először sikerült megverniük a magyar együttest.

A Hollandia elleni mérkőzéssel kezdődött meg a magyar férfi kézilabda-válogatott szereplése a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon, amelynek Budapest, Szeged, Debrecen, Pozsony és Kassa ad otthont. A B csoportot a magyar és a holland együttes mellett Portugália és Izland csapata alkotja.

Ez a 13. kontinenstorna, amelyen a magyar csapat is részt vesz, de az első férfi felnőtt világverseny a sportágban, amelynek részben Magyarország ad otthont. A válogatott eddigi legjobb Eb-szereplése az 1998-as hatodik hely volt, legutóbb kilencedik lett a csapat, idén pedig a legjobb nyolc közé kerülés a magyar szövetség elvárása.

A hollandokat eddig mind a húsz alkalommal legyőzték a magyarok, akik továbbjutás esetén a Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró, illetve a Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna négyesből érkező két-két együttessel találkoznak a középdöntőben.

© Túry Gergely

Jelentős tényező lehet a tornán a koronavírus terjedése. A résztvevő csapatoknak már most számos játékosa és stábtagja megfertőződött – ezzel függnek össze a franciák, a szerbek és a montenegróiak szervezést érintő panaszai –, és az esetleges újabb megbetegedések megkavarhatják a sorokat. A szabályok szerint aki a torna idején megfertőződik, annak legalább öt napot elszigeteltségben kell töltenie, és csak két negatív PCR-teszttel térhet vissza. A járvány miatt a két szlovákiai csarnokban a lelátóknak csupán a negyedét foglalhatják el a szurkolók, Magyarországon nincs létszámkorlátozás.https://hvg.hu/sport/20220113_kezilabda_eb_magyarorszag_hollandia



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2022.01.14. 14:02

    Na végre! Megcsináltuk! Ne csak a falábú focistáink kapjanak ki gyenge csapatoktól!
    Ezért megérte 20 ezres kézistadiont építeni tízmilliárdokért!

  2. Névtelen
    2022.01.14. 17:20

    https://propeller.hu/images/cikk/2022_01/harrachkosa.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük