Ismerd meg őket

BAZ01

A megye 1-es számú választókerületében az előválasztást Szilágyi Szabolcs nyerte, így ő mérkőzhet meg a Fidesz képviselőjével, Csöbör Katalinnal. Szilágyi közel egy évtizede aktív közszereplő. Politikai tevékenységét a Jobbik Ifjúsági Tagozatában kezdte, melynek megyei, sőt országos elnöke is volt. Önkormányzati képviselőként 2014 óta képviseli a miskolciakat, 2014-ben és 2019-ben is a 6-os választókerületben (Avas) győzte le fideszes ellenfelét és szerzett mandátumot.2018-ban a Miskolci Egyetemen történész diplomát szerzett. Tanulmányai és közéleti tevékenysége mellett a Magyar Honvédség önkéntes műveleti katonájaként is szolgál.

Csöbör Katalin kormánypárti jelölt szintén a Miskolci Egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait és kulturális antropológus diplomát szerzett. 10 évig egy textilipari vállalkozást vezetett Alsózsolcán, majd 2010-ben országgyűlési képviselővé választották. Azóta is ő képviseli a körzet lakóit, immár negyedik ciklusára készül.

A körzetben nagy küzdelem várható, hiszen 2018-ban mindössze 127 szavazattal kapott ki tőle Jakab Péter, a Jobbik jelöltje.