MZP Miskolcon. VISSZAADJUK MISKOLCNAK A TŐLE ELVETT FORRÁSOKAT

A hódmezővásárhelyi politikust előbb Szilágyi Szabolcs, a megye I-es választókerületének egységes ellenzéki jelöltje köszöntötte a borsodi megyeszékhelyen.

– Az áprilisi választás nemcsak arról szól, hogy lesz-e kormány- és rendszerváltás, hanem arról is, hogy tudunk-e Miskolcnak és környékének új hangot adni a magyar parlamentben – kezdte Szilágyi, aki az ideális országgyűlési képviselőt úgy írta le, mint aki érti és megérti a helyiek problémáit, és kész is tenni ezek megoldása érdekében.

Őszinteség, szolgálat és hazaszeretet – ezek teszik szerinte alkalmassá a pozícióra, és ha ő nyer, akkor mindent meg fog tenni azért a parlamentben, hogy ne dönthessenek a miskolciak feje fölött.

Varga László, a megye II-es választókerületének egységes ellenzéki jelöltje arra mutatott rá, hogy összefogással legyőzhető a Fidesz, és ezt végre az ellenzék is felismerte.

– Miskolc akkor tud igazán boldogulni, ha ebben a kormányban partnerre talál. Sajnáljuk, hogy az elmúlt két év a Covid leple alatt a megszorításokról, az elvonásokról szólt, így kevesebb jutott a közterületek rendben tartására, az úthálózat fejlesztésére – mutatott rá.

Hozzátette, azért fognak dolgozni, hogy Miskolc kitörhessen ebből a helyzetből, és meglegyenek azok a források, amik a miskolciak életének jobbá tételéhez kellenek.

A politikus azt is elmondta, hogy szeretnének minél nagyobb, akár kétharmados felhatalmazást kapni a választóktól, hogy „igazán erősen tudjuk képviselni az akaratukat a parlamentben”.

– Egységesen megyünk előre – szögezte le végül.

A miniszterelnök-jelölt többek között az infláció mértékével megegyező nyugdíjemelést, évről évre emelkedő minimálbért és falurendőr-programot is ígért Miskolcon, ha kormányra kerül.

Márki-Zay véleménye szerint az unió legkorruptabb kormánya hazánknak van, miközben négy magyarból három az unió szegénységi küszöbe alatt él. Szegényebbek vagyunk, mint a románok vagy a bolgárok. Miközben a Covid alatt sokakat elvesztettünk, és a világjárványt is arra használta fel a kormánypárt, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat megszorongassa. Ők nem ezt az utat követnék, hatalomra kerülve sem büntetnék a fideszes városokat és szavazókat.

– Igazságot, egyenlőséget, normatív, politikától független támogatást kérünk minden magyar településnek, minden magyarnak – nyomatékosította a miniszterelnök-jelölt.

Szakpolitikai kérdésekre rátérve Márki-Zay és leendő szakértői kormánya az inflációhoz mérten évről évre emelkedő nyugdíjat, valódi rezsicsökkentést, a minimálbér további, szintén évről évre történő emelését, igazi elszámoltatást és öt év múlva az Euró bevezetését ígérte. Fejlesztenék továbbá az oktatást, az egészségügyet, de a rendőrök helyzetének rendezésével megállítanák a pályát elhagyókat.

Az országnak harminc évvel a rendszerváltozás után végre el kell indulnia felfelé. Miskolcnak pedig visszaadjuk a tőle elvett forrásokat – mondta el Márki-Zay Péter, az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltje.