Budapesti vendéglátás. Az ágazat válsága még mindig csak mélyül

ZÁRÁSOK, ÚJRAKEZDÉSEK

Az elhúzódó járvány és turistátlanság már eddig is teljesen átalakította a budapesti vendéglátást, különösen annak számunkra fontos, minőségi szeletét. Az ágazat válsága még mindig csak mélyül:  egyre súlyosabb a munkaerőhiány, rohamosan drágulnak az alapanyagok és az energia. 2021 végére több olyan étterem is bezárt, amely meghatározta a főváros gasztronómiai képét az elmúlt egy-két évtizedben. Év végén jelentette be végleges megszűnését az Olimpia és a Fricska, az év első napjaiban pedig a Csalogány 26 is közölte egy Facebook-posztban, hogy nem nyit ki többé. A három étterem eltűnése alighanem egy korszakot is lezár a magyar gasztronómiában: egyrészt mindhárom hely megfizethető áron kínált csúcsminőséget, esetenként 3-4000 forintos ebédmenükkel, másrészt mindhármat a Nagy Megújulás időszakának első generációjához tartozó szakácsok, pincérek alapították. A kétezeres évek elején alakult szakmai asztaltársaságból indult Takács Lajos (Olimpia), Pethő Balázs (Csalogány) és Csongrády Csaba (Csalogány, majd Olimpia, majd Fricska) is.

Némi mozgás látható a csúcson is: január 18-tól az új étlappal bemutatkozik a Costes Downtown (illetve az egész Costes csoport) új séfje, Molnár Márk, aki tavaly két évtized után tért haza, korábban Párizs, London, San Sebastian, Tokio és Dubai éttermeiben (összesen kilenc három Michelin-csillagos helyen!) dolgozott. Magyarország első Michelin-csillagos étterme, a Ráday utcai, „eredeti” Costes még zárva van, és aligha nyitható ki addig, amíg a nemzetközi turistaforgalom meg nem indul. Molnár Márk bemutatkozása azt is jelenti, hogy távozik a Costestől az első csillagot szerző, alapító séf, a portugál Miguel Rocha Vieira.

És egy újrakezdés: a magyar éttermi szcéna egyik legnagyobb újrakezdője, a szinte már vándortársulatként működő Pesti Burger és Bár vezére, Háda Imre újra a Ferencvárosban, a Tompa utcában talált otthonra: a Chili Bar & Food új tulajdonossal és új koncepcióval, Háda regionális bajnok hamburgereivel megy tovább.

SZUPERHŐSMENTES FILMEK OTTHONRA

2021-re véget érni látszott a streaming hőskora: egyre több az egymással vetélkedő szolgálató, egyre inkább kizárólagos jogokat szereznek a filmekre és sorozatokra, tehát egyre több helyen kellene előfizetnünk gyengülő, inflációverte forintjainkból.

Ennek ellenére ajánlunk egy újabb, ikszedik streamszolgáltatót, mert ugyan a brit székhelyű Mubi hosszú évek óta az elszánt filmrajongók kedvence, de mintha még mindig nem ismernék elegen. A Mubira választékát legegyszerűbben az egyébként rettenetes „művészfilmek” kifejezéssel írhatjuk le legfrapppánsabban. Valójában inkább csak arról van szó, hogy nagyon tudatosan válogatnak össze filmeket, gyakorlatilag minden létező műfajból. Most például tematikus blokkban érhetők el Wong Kar-Wai munkái, David Lynch életművéből sok minden, fut egy nagyobb Éric Rohmer-gyűjtemény, vagy éppen Mészáros Márta és Agnès Varda sok filmje.A járvány a Mubinak sem tett rosszat: korábban mindig csak 30 film volt egyszerre elérhető (minden nap bekerült egy új film, de ugyanakkor ki is futott egy másik), aztán a lezárások idején bővítették a lehetőségeket, és jelenleg már sok száz film közül lehet válogatni. Magyar szinkronra természetsen egyáltalán nem érdemes számítani, a választható magyar felirat pedig mindig kétesélyes, egész sok filmnél elérhető, de azért nem magától értetődő lehetőség, van, ahol angol felirattal kell beérni. A másik, hogy a többi hasonló streamoldalhoz hasonlóan a Mubi kínálata is sokkal bőségesebb, ha nyugat-európai IP-címről lépünk be, ami nem annyira leküzdhetetlen probléma, ha számítógépről nézünk filmeket, de a tévés applikáció használata esetén már bonyolultabb átverni a rendszert.

KONCERTEK, BULIK

A január eleve nem a legmozgalmasabb koncertidőszak, de az omikronfelfutás miatt a szokottnál is kevesebb esemény lesz. Az itt szereplő programok a hírlevél kiküldésének pillanatában még mind aktuálisak voltak, de érdemes a kinézett esemény napján még egyszer rákattintani a linkekre, mert tényleg napról napra változhat a helyzet.

Őz Zsolt emlékest (01.08., Hunnia Bisztró) – A Vidámpark együttes egykori tagjai zenélnek, így emlékeznek 2013-ban meghalt énekesükre, a csepeli Lou Reedre.

Balaton @ Galeri Ffrindiau (01.08.) – Szombaton a Galeri Ffrindiau megmentéséért ad jótékonysági koncertet a Balaton zenekar. Nincs belépő, a vendégek önkéntes felajánlásaira számítanak a nehéz anyagi helyzetbe került kísérleti kiállítóhely megmentése érdekében.

Charles Lloyd (01.12., Müpa) – A legendás szaxofonos 10 év után tér vissza Budapestre, ezúttal a 2016-os, a lengyel Wrocław városa ihlette Wild Man Dance című művét adja elő.

Jazzbois (01.13., Toldi) – A külföldön is felkapott fúziós jazz-hiphop zenekar lesz a vendég a Toldi új, a hiphop és egyéb műfajok közötti improvizációra épülő sorozatának első estjén.

DJ IBON & Matriark (01.14., Flashback) –A koppenhágai rave színtér két rezidense érkezik Óbudára.

Zuboly, Pantaloons (01.15., A38) – Ágoston Béláék agrár hiphop zenekara egy szlovén karneváljazz zenekar társaságában lép fel.

Eclair Fifi, Route 8 & Soundbank (01.15., Turbina) –Délutáni-kora esti tánc skót elektronikus színtér tán legfelkapottabb dj-jével, illetve hazai erősítéssel.

1 LEMEZ

Év végén jött ki a hazai szabadzenei színtér tagjaiból összeállt, a szefárd-arab tradicionális zenei jegyeket a kárpát-medencei hagyományokkal és free jazz beütésekkel vegyítő Qiyan második lemeze. Az Ajtai Péter (nagybőgő), Szelevényi Ákos (szaxofon), Cseke Dániel (szaxofon), Szelevényi Vito (trombita), Mészáros Ádám (gitár), Czitrom Ádám (gitár) és Porteleki Áron (dob) felállású zenekart élőben is nagy élmény elkapni, de amíg nincs új koncert meghirdetve, addig ajánljuk a Man is a Dream About a Shadow című, nem túl könnyed, de emlékezetes lemezüket.

1 FESZTIVÁL

Átlátszó Hang – A fesztivál, ami évről évre az újzene, azaz a komolyzene avantgárd hagyományaiból táplálkozó irányzatára fókuszál. Január 8-ától 23-áig egy rakás budapesti helyszínen lehet majd eseményekbe belefutni, többek között neves amerikai és német mikrotonális zeneszerzők koncertjébe, az elektronikus improvizáció francia mesterébe, vagy például Baksa Soós János kiállításába és a 30-as, 40-es évek avantgarde alkotóit bemutató filmvetítésbe. A teljes programot itt lehet végigböngészni.

1 KIÁLLÍTÁS

VI.TEXHIBITION (01.08.-01.23., FUGA) – Finn és magyar textilművészek kiállítása, 21 hazai designer darabjai mellett a finn Marimekko egyik sztártervezője, Erja Hirvi munkái is láthatóak lesznek.

1 MOZI

Dögkeselyű (01.13., Bem mozi) – András Ferenc kultikussá vált, 1982-es szocialista krimijét vetítik. Főszerepben: Cserhalmi György és az ezerkettes Ladák.

Tippeket a jo@444.hu címen várunk