Skip to content

Az RTL forgathatott a kisvárdai kórházban. Az volt a legnehezebb, amikor egy kollégánkat veszítettük el”

A legnehezebb az volt, amikor ápoltuk az egyik munkatársunkat és elvesztettük. Ezt végig kellett néznünk. Szerintem ezt még senki sem heverte ki nálunk – mondta Deák Csilla a kisvárdai Szent Damján kórház covid intenzív-osztályának osztályvezető ápolója az RTL Híradónak. Azt is elmondta, a munkájukban legmegrázóbb az, amikor egész családok kerülnek be hozzájuk, vagy az egyik ismerősüket kell ápolniuk. Ilyenkor nincs mit tenni, dolgozniuk kell, bármi is lesz a vége.

Az RTL Híradó szigorú szabályok mellett forgathatott a kórházban, ahol most ketten vannak lélegeztetőgépen, mélyaltatásban. Mint a riportban elhangzott, ilyenkor már szinte minden életfunkciójukat gépek segítik.

Az ott dolgozók azt mondták, a fizikai megterhelés, az állandó készenlét napról napra nehezebb. Deák Csilla szerint még mindig több az oltatlan, aki intenzívre kerül. Az oltott betegeik többsége régen kapta meg az oltást – a tavaszi időszakban, vagy kora nyáron –, de olyan frissen oltottal is találkoztak, akinél a védőoltás még nem fejtette ki a hatását.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük