Én csak azt nem értem, hogy miért sértődött meg Varga Judit pont azon, hogy biszexuálisnak nevezték.
Annyi minden máson megsértődhetett volna eddig is, annyi minden másért fenyegetőzhetett volna perrel.
Lenne itt egy két apróság, mint a jogállamtól erőteljesen távolodó rendszer ellentmondás nélküli kiszolgálása, a Völner ügyben való egyértelmű, tagadhatatlan felelősség, a Pegazus ügy maszatolása, takargatása.
De amikor ezek a vádak elhangzanak, Varga Judit még csak a fejét sem kapja fel.
Maximum kisiklik a kérdések elől. (Már, ha van még olyan, hogy valahol is fel lehet tenni kérdéseket, ugyebár. Mert az a legjobb módszer, hogy kérdezni se lehessen, oszt jónapot.)
Most meg megsértődik. Perrel fenyeget. Meg nyomoztat majd.
Persze az megint más kérdés, hogy elvileg ez egy senkire nem tartozó információ.
Lenne.
Egyetlen esetben tartozik ugyanis Varga Judit szexuális beállítottsága az állampolgárokra.
Akkor, ha szándékosan, előre megfontoltan, aljas indokból akar ártani annak a szexuális kisebbségnek, ahová tartozik, mégpedig azért, hogy leplezze a saját identitását.
(Hiszen az az ő konzervatív anyuka státuszába nem nagyon fér bele.)
Ha ez így van, akkor bizony ez az információ nagyon is ránk tartozik.
(Az jutott még eszembe, mint konspiráló szocializmus idején edzett öreg motorosnak, hogy vajon nem lehet az ördög ügyvédje egy jól megfizetett fideszest troll, aki időnként aki felesleges lett a főnök számára, azt kilövi? #csakkérdem)
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember