Na, ez a bolt Miskolcon nem élne meg… Lol

A vendég úgy tud belépni ebbe az egységbe, ha előtte az üzlet applikációját letöltötte, és abban a bankkártya adatait megadta, vagy úgy, hogy az ajtónál lévő leolvasóban lehúzza a kártyáját. A bolt teljesen be lesz kamerázva, és a felvételeket a háttérben egy olyan szoftver kezeli, amely képes értelmezni, hogy a vevő pontosan mit csinál.

Belépéskor a rendszer speciális módon, egy digitális jellel látja el a vásárlót, és onnantól kezdve végig monitorozza a tevékenységét, amíg a területet el nem hagyja. Ehhez a megjelöléshez nem vesznek fel és nem is tárolnak személyes adatokat, így a rendszer GDPR-kompatibilis marad – a megoldásnak az a lényege, hogy a megjelölt személyt nem azonosítja, „csak” nem veszti szem elől a szoftver.

A felvételek alapján a program meg tudja állapítani, hogy a vevő melyik terméket vette le a polcról, és melyik termékkel hagyja el a boltot, vagy melyiket fogyasztja el helyben, és ez alapján számláz (a polcra visszatett terméket nem számolja fel). A vásárló nem kap nyugtát, mert adóügyi szempontból ez az újfajta szendvicsbár és kávézó egy étel-ital automatának minősül majd, azoknak pedig nem kell nyugtát kiállítaniuk.

Az egységet a Kende Gastro Zrt. fogja felépíteni és működtetni, de nem a kávé és a szendvics eladásából szeretne megélni, a boltot nem is ezért nyitja. A cég a hasonló automata rendszerek tervezésében és telepítésében lát üzleti fantáziát, vagyis a kávézója a technológiának egy éles üzemben működő bemutatóterme lesz.https://g7.hu/vallalat/20210404/szemelyzet-nelkuli-boltokkal-szorna-tele-az-orszagot-egy-magyar-vallalkozas/?utm_source=Facebook&utm_medium=referral&utm_campaign=G7o&fbclid=IwAR3xN4Eoj0UTvCvt5tXmhQx7pPZYDgh9PwWur550_tJFuRnm8lpNoWC7Qco