Mindig lesz hova menni. Az Ellipsum, a Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő is kínál erre lehetőséget.

Az ünnepi időszakban is várja a fürdőzni és feltöltődni vágyókat az Ellipsum, a Miskolctapolcai Barlangfürdő, és a Selyemréti strandfürdő – írja szerdai közleményében a Miskolci Fürdők Kft.

A nyitvatartások a következőképpen alakulnak:
Ellipsum
Az Ellipsum Élményfürdő és aa Ellipsum Strandfürdő – Wellness, Szaunavilág és Fitness december 24-én és 26-án zárva tart, december 25-én viszont kinyit délelőtt 10-től este nyolcig és ilyen lesz a nyitvatartás a két ünnep között is. December 31-én este nyolckor nyitnak és hajnali kettőig várják a fürdőzni vágyókat, hiszen az év zárásaként zenés szilveszteri éjszakai fürdőprogrammal készül az Ellipsum.

Barlangfürdő
Miskolctapolca Barlangfürdő és Szauna Park 24-én reggel kilenc és délután egy között lesz nyitva, 25-én zárva tart, majd 26-ától december 30-áig reggel kilenc és este hét óra között várja a vendégeket. December 31-én ismét reggel kilenc és délután egy között nyitnak ki, január elsején pedig délután négy és este tizenegy között, hiszen ekkor revitalizáló szaunaest és fürdőprogram várja a vendégeket a Barlangfürdőben.

A Barlangfürdő Aquaterápia december 24-én reggel kilenc és délután egy között nyit ki, 25-én zárva lesz. December 26-án reggel kilenc és este hat, míg december 27-30. reggel nyolc és este hat között lesznek nyitva. Szilveszter napján reggel kilenc és délután egy között nyit ki az egység, január 1-jén pedig zárva lesznek.

Selyemrét
Végül, de nem utolsó sorban a Selyemréti Strandfürdő december 24-én reggel hat és délután egy között várja a vendégeket, 25-én zárva lesz, 26-ától 30-áig pedig reggel hat és este nyolc között nyitnak ki. December 31-én reggel hat és délután 1 között, míg január 1-én déli tizenkettő és este nyolc között tart majd nyitva. (Minap.hu)