Jövedelemszinthez kötve tíz, vagy hét napi bruttó személyi alapbérnek megfelelő összegű karácsonyi jutalmat kapnak a Miskolc Holdingban és tagvállalataiban dolgozók – erről döntött csütörtöki igazgatósági ülésén az önkormányzati vagyonkezelő.

A cég közleménye szerint a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatainak több ezer munkavállalója a koronavírus-világjárvány miatt az év nagy részében nehezített környezetben végezte munkáját, ezért döntöttek úgy, hogy a karácsonyi juttatással mondanak köszönetet, hogy ezekben a hónapokban is végezték munkájukat, így biztosították a város működését.

Az Igazgatóság csütörtöki döntését követően Dukai Zoltán vezérigazgató bejelentette, hogy a Holding nehéz anyagi helyzete ellenére megteremtette annak a lehetőségét, hogy jövedelemszinthez kötve 10 napi vagy 7 napi bruttó személyi alapbérnek megfelelő összegű jutalmat fizessenek ki a feltételeknek megfelelő munkavállalóknak. Az alapbér miatt egyénenként különböző összegű jutalom, még a karácsonyi ünnepek előtt a dolgozók számlájára kerül.