Kóka. Az SZDSZ egykori elnökének magánklinikája gyógyíthatja a közmédia dolgozóit

Az MTVA korábbi szerződéseit megvizsgálva talált rá a 444.hu a Kóka János érdekeltségébe tartozó Doktor24 Medicina Zrt. nevére.

Kóka János magánklinikája gyógyíthatja a közmédia dolgozóit – írja a 444 információi alapján a hvg.hu. A Doktor24 Medicina Zrt. nevére azután talált rá a portál, hogy átnézte az MTVA augusztusig megkötött ötmillió forintot meghaladó szerződéseit.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap pénzügyei azért keltették fel a 444 figyelmét ugyanis már tavaly sem tudta elkölteni a számára megítélt költségvetési támogatást, hanem 20,5 milliárd forintnyi profittal zárt. Ennek ellenére megemelték a jövő évi költségvetését.

A szerződések között pedig találtak egy 16,3 millió forintos szerződést is, amit a Doktor24 Medicina Zrt.-vel kötött az MTVA.

A 444 ebből arra következtet, hogy ez azt jelenti, egy évig ide járhatnak orvoshoz az MTVA dolgozói.

„A Doktor24 egyik tulajdonosa és igazgatósági elnöke Kóka János, az SZDSZ volt elnöke. A magánklinika tavaly 287 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól a koronavírus hatásainak leküzdésére” – tették hozzá.

atv.hu