Miskolci Egyetem  lecsúszott a zöld campusok rangsorában

Az idén is megjelent az UI GreenMetric nemzetközi rangsor, ami az egyetemek fenntarthatósági teljesítményét méri. A vizsgált egyetemek pontszámot kapnak, amely tükrözi az intézmények ökológiai lábnyomának csökkentésére, valamint a fenntarthatósággal kapcsolatos oktatás és kutatás terén tett erőfeszítéseiket.

A 2010-ben indított rangsorban résztvevők száma folyamatosan nő, valamint a módszertant is finomítják a résztvevő egyetemek visszajelzései alapján. Az egyetemeket évente május és október között arra kérik, hogy vegyenek részt a fenntarthatósági teljesítményükre vonatkozó kérdőív kitöltésével. Természetesen az önbevalláson alapuló tényeket bizonyítaniuk is kell az egyetemeknek, hogy elkerüljék az esetleges visszaéléseket.

Az intézményeket 6 kritérium alapján állítják rangsorba: infrastruktúra – épületek, zöld felületek aránya, energia és klímaváltozással kapcsolatos információk, pazarlás mértéke, vízfelhasználás-újrahasznosítás, hulladékkezelés, jármű használat – különös tekintettel az elektromos autókra, fenntarthatósággal kapcsolatos oktatási tevékenység.

A Dudujka-völgy Campusa 2019-ben 605. volt 780 intézményből, 2020-ben pedig 608. lett 911 egyetem közül.

Miskolci Egyetem idén a 755. helyezést érte el 956-ból.

Az is látható, hogy a résztvevőkó 11 hazai intézmény közül is a harmadik legrosszabb eredményt érte el a miskolci. Igaz, hogy a verseny élesebb és egyre több intézmény kerül be a rangsorba, de egy ekkora visszacsúszást ez sem magyaráz meg. A legjobb hazai eredményt egyébként a Pécsi Tudományegyetem érte el, amely a 42. lett a rangsorban.

 

A hírhez több hallgató is hozzáfűzte: A szelektív hulladékgyűjtés sincs normálisan megoldva az egyetem minden részén, ami az egyik indok lehet a nagy lemaradásra.