Skip to content

Covid. Jöhet a negyedik oltás

Egy szlovákiai szakértő szerint nagy valószínűséggel negyedik oltásra is szükségünk lesz

Szlovákiában az eddigi fél év helyett már három hónappal az oltás második adagjának beadása után lehet jelentkezni a harmadikra. A várakozási idő csökkentése azután következett be, hogy megjelent az omikron variáns, egy szakértő szerint pedig még negyedik oltásra is szükségünk lesz.

Egy szlovákiai szakértő szerint nagy valószínűséggel negyedik oltásra is szükségünk lesz

Fotó: TASR

Miután elkezdődött az oltás, a szakértők azt feltételezték, hogy a helyzet az influenzához hasonlatos lesz, így eleinte arról beszéltek, hogy egy év után lehet majd esedékes az átoltás. Csakhogy a koronavírus mutálódása változtatott a helyzeten.

Peter Celec szlovák orvos és tudós is további változásokra számít az oltási stratégiában. Mint mondja, nemcsak a vírus lett más, hanem az immunválasz ismerete is. A helyzethez való igazodást nagyon pozitívan értékeli, ugyanis szerinte ez annak a bizonyítéka, hogy a tudomány használ.

Az úgynevezett erősítő adagot a két oltáson átesett 18 éven felüliek kaphatják meg, valamint azok, akik a két oltás után leküzdötték a kórt, vagy monoklonális ellenanyagot kaptak. A három hónap letelte a fertőzés leküzdésétől, illetve az említett gyógyszer beadatásától számítódik.

Celec elképzelhetőnek tartja, hogy az oltási ütemtervben szereplő harmadik oltás nem biztos, hogy az utolsó lesz. „Nagy a valószínűsége, hogy újabb adagra lesz szükség. Intenzíven dolgoznak az új variánsokra irányuló vakcinák magújításán” – tette hozzá a szakértő, aki szerint a kutatásoktól függ, rendszeresen kell-e majd magunkat oltatni.

„Ha a kutatás kimutatja, hogy minden hónapban be kell adatni a vakcinát, akkor minden hónapban javasolni fogom. Ha a kutatás kimutatja, hogy már nem szükséges, akkor a vizsgálatok eredményeit, bizonyítékait kell követni” – állapította meg Celec.

(tvnoviny.sk)



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük