Nekem fogalmam sincsen arról, hogy Harrach Péter KDNP-s politikus meleg-e vagy sem…

A Semlyén-doktrína

Azt ugye látjuk, hogy a KDNP gondolkodását a homoszexualitásról Semjén Zsolt plagizált teológia doktor, egyben a párt elnökének katolikus hagyománya határozza meg. Nemrég írtam egy verselemzést a pártelnök Jézusról szóló egyik „verse” (inkább csak firkálmánya) kapcsán, ami szerintem homoerotikus képeket tartalmazott. Ezzel nem állítottam azt, hogy Semjén helyettes-miniszterelnök meleg, de Bayer Zsolt mégis ezt a következtetést vonta le belőle, csak ő tudhatja a miértet. Bayer válaszul engem nevezett „látens homoskosnak”, majd egy Gajdics Otto nevű volt munkásőr még ennél is tovább ment, és egyenesen azt állította, hogy én vagyok „A teológus bőrébe bújt sátán”. No, ebből a hatalmas indulathullámból kénytelen voltam azt a következtetést levonni, hogy itt bizony belecsaphattam a lecsóba, azaz nem zörög a haraszt… vagyis ez a téma úgy tűnik, betalált. Mert fáj. No, és ezek után jött ki a hír Harrach Péterről.
Nekem fogalmam sincsen arról, hogy Harrach Péter KDNP-s politikus meleg-e vagy sem, volt-e valaha „homoszexuális probléma” vele, jelentsen ez bármit is. És egyébként ez nem is érdekelne, ha nem egy olyan politikus lenne, akinek pártja olyan politikai döntések mögött áll, amelyek az LMBT közösséget Magyarországon egyre reményvesztettebb léthelyzetbe kényszerítik. És kutatóként, a közbeszéd alakítójaként, a témát ismerőként persze nagyon érdekel a katolikus papok elfojtott homoszexualitásának témája, s ne feledjük, hogy Harrach Péter is kispap volt, csak a felszentelése előtt kilépett és hamarosan családot is alapított.

Cél az LMBTQ közösség dehumanizálása

Ez a téma azért fontos, mert bizony gyakran éppen ez az elfojtás, a saját homoszexualitásuk démonizálása viszi bele a katolikus – és más egyházakhoz tartozó – papokat abba, hogy tagadásban, a vágyaik elfojtásában éljenek le egy egész életét. Ami pedig alapja lehet annak, hogy ezt a lelki terhet, belső frusztrációt nem képesek hordozni és ezért az elfojtott indulatjaikat kifelé forgatják és gyermekeket vagy serdülőket bántalmaznak szexuálisan.
Bennem komolyan felmerül a kérdés, hogy azok az ún. kereszténydemokrata politikusok és az általuk fizetett csicskasajtó bértollforgatói vajon nem éppen azért homofóbok-e nyíltan, – azaz képesek a melegeket és az LMBT-közösség tagjait dehumanizálni, ellenük gyűlöletkampányt folytatni ill. Elvenni tőlük az alapvető emberi jogaikat-, mert amikor ezt teszik tulajdonképpen az öngyűlöletüknek adnak teret, csak éppen a gyűlölet pengéjét nem maguk ellen, hanem mások ellen fordítják? De valahol az egész alapja a saját meghasonlott pszichéjük, kettéhasadt tudatuk és öngyűlöletük.

Szájjer felszabadító lecsúszása

El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet egy olyan politikus, mint pl. Szájer József, aki látszatéletet élt, mert nem vállalhatta fel a Fideszben a saját valódi vágyait, de közben rávették arra, hogy a melegek elleni politikai támadás egyik vezérfigurája legyen. Hogy volt képes valaki elviselni egy ilyen szintű meghasonlást? Hogy volt képes valaki így emberként létezni? Most komolyan az jutott az eszembe, hogy az a nap, amikor ott mászott az ereszen egy titkos és betiltott csoportos szexpartiról menekülve, ahol jó pár férfi mutatta meg neki, hogy mi is az, amire valójában vágyott, az egyszerre volt az ő politikai bukásának, de egyszerre a saját személyisége felszabadulásának is a napja! Hisz ez a nap azt jelentette számára, hogy vége a látszatéletnek, vége a hazudásnak!https://varosikurir.hu/a-homoszexualitas-demonizalasa-perintfalvi/?fbclid=IwAR0YSs-IK11eSy69XLc7C0zKb35lIaF5ulTzydWn_5x_I92OQ77Hy7XT0uA