A megye az Integrált Regionális Operátív Program (IROP) egyik projektjén volt sikeres. A szerződés aláírására a legközelebbi hetekbe kerülhet sor, januárban pedig kiírják a közbeszerzést. Ha minden jól megy, a megvalósításra 2022 áprilisa és 2023 áprilisa között kerülhet sor.

A Poltárt és Rimaszombatot összekötő kerékpárút ötlete még 2013-ben fogalmazódott meg, amikor a megye szimbolikus egy euróért megvette a Szlovák Vasúttársaságtól (ŽSR) a nagyjából 30 kilométer hosszú poltári vasútvonalat, mely mentén vezetne a bicikliút. A projekt során egy tanösvény létrehozásával számolnak az adott útvonalon, amitől az idegenforgalom és a helyi gazdaság fellendülését várják.

A Poltár és Rimaszombat közötti kerékpárút megvalósulása két szakaszban zajlik majd. Az elsőben Poltár és Cserepes község között készül el az út, a másodikban befejezik azt egészen Rimaszombatig. Besztercebánya megye már beadta a pályázatot a projekt folytatására. Ez 5,3 millió eurós költségvetéssel számol és jelenleg az értékelési szakaszban tart.