Kiss János:  A népszavazás tizenötezer miskolci gyermekről is szól

Tekintettel arra, hogy a magyar jogrend szerint az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az országgyűlésre nézve jogilag kötelező, a népszavazás a legmagasabb szintű jogi védelemmel tudja biztosítani azt, hogy a kiskorú gyermekeink biztonságban legyenek” – utalt dr. Kiss János miniszterelnöki biztos, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületének elnöke az országgyűlés november 30-án meghozott döntésére, amely népszavazás kiírásról határozott a gyermekek és a családok védelme érdekében.

 

A kiskorúak védelmében

 

 

„Ez a gyermekvédelmi népszavazás arról szól, hogy a kiskorú gyermekeket, ideértve természetesen a miskolci gyermekeket is, meg kell védeni minden szexuális propagandától” – magyarázta sajtótájékoztatóján a fideszes politikus. – Amennyiben a jövő tavaszra tervezett népszavazás érvényes és eredményes lesz, akkor a kiskorú gyermekek felé nem lehet semmilyen szexuális propagandát irányítani. Ez azt jelenti, hogy a kiskorúaknak nem lehet köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságot propagálni, nem lehet nekik a nemátalakító kezeléseket propagálni, nem lehet nekik a médiában a nem megváltoztatását propagálni, és nem lehet nekik a fejlődésüket befolyásoló szexuális tartalmat propagálni.”

 

A miniszterelnöki biztos kiemelte, hogy csak Miskolc városa esetében mintegy 15 ezer gyermeket érint ez a népszavazás, így fontossága nem kérdőjelezhető meg.

 

„Arra készülünk persze, hogy a baloldal támadni fogja a népszavazást, és arra készülünk, hogy Brüsszel is támadni fogja a népszavazást – tette hozzá. – Ezeket a támadásokat az LMBTQ-szervezetek fogják vezetni, akik radikális baloldali szemlélettel rendelkeznek. Előre látható, hogy azzal fognak vádaskodni, hogy a népszavazás sérti az LMBTQ-szervezetek jogait, és azt fogják állítani, hogy az általuk folytatott propaganda nem káros a magyar gyermekekre nézve. Brüsszel annyira fontosnak tartja az LMBTQ-érdekek kiszolgálását, hogy gazdasági nyomást is helyez Magyarországra és visszatartja a Magyarországnak járó pénzeket.”

 

„Ezzel szemben mi azt mondjuk hogy ne Brüsszel, ne a baloldal és ne az LMBTQ-szervezetek döntsék el, hogy mi jó a magyar gyermekeknek, hanem azt a gyermekek szülei döntsék el. Az a döntés, hogy a magyar gyerekeket hogyan nevelik, az legyen a magyar szülők kizárólagos joga, annál is inkább, mert Magyarország soha nem adta ki nemzeti hatáskörből a gyermeknevelési kérdéseket.”