Nem kell a Merdzsó? Leáll a kecskeméti gyár

Leáll a kecskeméti Mercedes-gyár, a szünet 1 héttel hamarabb kezdődött, mint ahogy tervezték

Leállt a kecskeméti Mercedes-gyár, január 12-ig nem lesz termelés – írja a Baon.hu. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közölte, a folyamatosan változó alkatrész-ellátási helyzethez igazodva módosították termelési tervüket. A lap szerint a tervezett december 15-éhez képest hozták előre a szokásos karácsonyi leállás kezdetét. December 10-én egyébként sem lett volna gyártás, mert a pénteki műszakok október 18-ától nem futnak, akkor négynapos munkahetet vezettek be. A Baon.hu úgy tudja, a munka január 12-én indul újra.

„A német és a Németországon kívüli személyautó- és motorgyárakban a 2021/22-es téli leállás a korábbi évekhez hasonlóan mindenhol többhetes időszakot tesz ki, bár a kezdési és a befejezési időpontok helyszínenként eltérőek lehetnek – tájékoztatta a lapot a vállalat. – A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva az 50. naptári héttől módosítja termelési tervét, és ennek megfelelően előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét. A szünet ideje alatt a gyárban karbantartási és átépítési munkálatok zajlanak.”