Nincs mellébeszéd. NAIH: A polgármestereket tájékoztatni kell a települési fertőzöttségi adatokról

A Hatóság álláspontja szerint a települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződő közérdek jelentős, a számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni,

közölte  a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Mint írták, a hatósághoz érkezett bejelentésekre és a tárgyban megjelent sajtóhírekre tekintettel szükségesnek tartják a települési fertőzöttségi adatokra vonatkozó, korábbi vizsgálataiban tett állásfoglalásaira ismét felhívni az adatkezelők és a nyilvánosság figyelmét.

Emlékeztettek, hogy hogy egy településre vonatkozóan a koronavírus fertőzöttek száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ által működtetett Országos Szakrendszeri Információs Rendszer Járványügyi Szakrendszeréből (a továbbiakban: OSZIR) kinyerhető közérdekű adat. Az OSZIR ugyanis tartalmazza a COVID-fertőzöttek vonatkozásában többek között a megbetegedés kezdetét, helyét, az ápolás helyét, a bejelentett betegséget és járványügyi megnevezést, a szakmai laboratóriumi diagnózist és az eredmény minősítését. A NAIH ezért felszólította az illetékes kormányhivatalt, hogy adja ki az adatigénylő részére a település koronavírus fertőzötteinek számát a megjelölt időszakra vonatkozóan.

KAPCSOLÓDÓ

Hiába kérte a járványügyi adatokat Szombathely polgármestere

A kérelem megválaszolása közfeladatok ellátását veszélyeztetné, írták.

Egy másik vizsgálatban egy kormányhivatal figyelmét arra hívta fel, hogy a polgármesterek egy közösséget képviselnek, a közösség felé tájékoztatási kötelezettség terheli őket az Infotv. 32. §-a alapján: „A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben [.] köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását”. Ezért a polgármesterek tájékoztatás kérése, adatigénylése prioritást kell, hogy élvezzen és azt az Infotv. által előírt 15 napon belül kell megválaszolni.

A járványügyi helyzet gyors változása miatt a fertőzöttségi adatok hamar irrelevánssá válnak a közvélemény számára, ezért azok időszerűsége, aktualitása különösen fontos.

A NAIH a közleményben hangsúlyozta azt is, hogy hogy a döntés megalapozására szolgáló adatok nyilvánosságának korlátozására való hivatkozás csak akkor jogszerű, ha részletesen és pontosan megindokolja a nyilvánosságot korlátozó szerv, hogy milyen folyamatban lévő eljárásban meghozandó döntés megalapozását szolgálja a kiadni kért adat és az adat kiadása mennyiben befolyásolja a szóban forgó döntés meghozatalát. A közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél – írták.