Skip to content

Miskolc is bevásárol 10-et, Debrecen 12 darabot vessz . 100 kilométert bír menni egy jobb elektromos busz

Skoda technológiai vállalata a Skoda Transportation egy prágai kiállításon bemutatta új elektromos meghajtású buszát – tudósított a Radio Praha. Ez az első darabja a cseh járműgyártó E’City buszsorozatának, amely egyetlen gramm szén-dioxidot sem bocsát ki menet közben. Az új buszt jövőre állítják szolgálatba a cseh fővárosban.

Az E’City a cég beszámolója szerint sokkal “zöldebb”, mint a legtöbb villanybusz, amelyeket ma használnak Csehországban, mivel azokban dízeles alapú fűtés működik, ami továbbra is káros gázok kibocsátásával jár. A 12 méteres buszokat Prága két legforgalmasabb járatán állítják majd szolgálatba, mégpedig már januárban.

Kapcsolódó

  • Elektromos buszokat vett Miskolc

    Elektromos buszokat vett Miskolc

Az akkumulátorokkal működő járművekre több mint 100 kilométeres hatótávolságot ígér a gyártó egyetlen feltöltéssel, ami magában foglalja azt is, hogy ez a busz télen a fűtést, nyáron a légkondicionálót is elektromos úton működteti. A buszt napközben után lehet tölteni arról az elektromos hálózatról, amit a villamosok használnak, majd éjszaka lehet teljesen feltölteni az akkukat.

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A nyertes holland BYD Europe B.V. cégnek 10 darab új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtással rendelkező, városi kialakítású szóló autóbuszokat kell leszállítania, nettó 1 milliárd 896 millió forintért. A projekt része a 10 jármű egyidejű töltésére alkalmas töltőberendezés leszállítása, telepítése és üzembe helyezése is.

A nyertessel október 27-én kötött szerződést az MVK.

Indult még a közbeszerzésen a Danube Truck Magyarország Kft. is.

Napi.hu november elején írt arról, hogy közös ajánlattevőként az Omnibus Hungária Kereskedelmi Kft. és az INTER TRACTION ELECTRICS Kft. szállíthat 12 elektromos buszt – töltőberendezésekkel együtt – Debrecennek, nettó 2 milliárd 160 millió forintért. A BYD Europe B.V. veszített ezen a



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



24 Comments

  1. Névtelen
    2021.11.28. - 07:56

    Legyen világos, hogy a BYD nem holland, hanem kínai szar. De a bábnak meg az ostoba fegyverhordozóinak jó az, úgyse ők utaznának rajta. Sikerpropagandának kétségtelenül tökéletes, üzemeltetéskor meg majd fog ríni kétsofőrreltöbb, amikor rádöbben, hogyha 2-3 évente 5-10 darabos vásárlások lesznek egy folyamatosan változó piacon, akkor a szecska flotta üzemeltetése nehéz és kurva drága lesz. Mostanra ugye nagy nehezen sikerült viszonylag egységesíteni a flottát, erre elkezdik szétcseszni. Felelőtlen idióták.

    8
    1
    • Névtelen
      2021.11.28. - 16:59

      Debrecen Debrecenben készült buszt vesz. Miskolc meg kínait. Gagyi városvezetés.

      9
      1
      • Névtelen
        2021.11.28. - 18:12

        Melyik eletromos buszt gyártják debrecenben?mesélj

        3
        4
        • Névtelen
          2021.11.30. - 09:27

          A Mercedest, kispajtás.

          3
          1
          • Névtelen
            2021.12.06. - 06:45

            Kispajtás! Nem gyártja csak összelegózza! Nem mindegy, hogy egy komoly automatizált gyárban szerelnek készre valamit alkatrészenként, vagy egy volt fészerben összecsavarozgatnaknak egy félkész darabot!

            2
            1
          • Névtelen
            2021.12.09. - 07:07

            Mert a BYD-et komoly gyárban legózzák ugye? Hülye.

      • Névtelen
        2021.11.30. - 06:49

        100 km. Gondolom optimális feltételek mellett. Tehát minden menetrend szerinti kör után lehet tölteni.

        • Névtelen
          2021.12.09. - 03:35

          Na akkor ugorj neki még egyszer az olvasásnak:
          “Az akkumulátorokkal működő járművekre több mint 100 kilométeres hatótávolságot ígér a gyártó egyetlen feltöltéssel, ami magában foglalja azt is, hogy ez a busz télen a fűtést, nyáron a légkondicionálót is elektromos úton működteti. “

          • Névtelen
            2021.12.09. - 07:09

            Szerinted hány km-t tesz meg egy átlagos fordában járó miskolci busz? És milyen összefüggés lehet vajon a lejtviszonyok és a hatótáv között? Vagy ezt a tudást nem utalta Pali bátyád a salkaházival, csak azt mutatta, hogy hová tedd az x-et?

    • Névtelen
      2021.11.28. - 17:44

      Ha ennyire okos vagy miért itt osztod az észt? Jelentkezz az emvékához ott van szükség az ilyen idiótákra.

      1
      8
      • Névtelen
        2021.11.28. - 21:10

        Oda politológusok kellenek, meg salkaházi-huszárok, mint te. Azért tartanak ott, ahol.

        8
        2
    • Névtelen
      2021.11.28. - 19:28

      Kínai szar? Gondolom ezt a kommentet is a szar Kínában gyártott telefonodról írtad vagy a Kínában gyártott laptopodról esetleg a Kínában gyártott alkatrészekből összeszerelt asztali PC-dről, melyhez a mobilnetet a Kínai Huawei vagy ZTE hálózati berendezések segítségével jutott el hozzád? Idíóta

      5
      7
      • Névtelen
        2021.12.02. - 06:09

        https://www.youtube.com/watch?v=s08BnQ5BT6c
        Ki is az idióta?

        1
        1
        • Névtelen
          2021.12.06. - 09:06

          Ha a youtubeon nem tetszik valakinek akkor te máris kevésbé lettél idióta..:):)::)

          2
          2
          • Névtelen
            2021.12.09. - 03:26

            Neked ha tetszenek ezek a kínai gagyi sz@rok, akkor ki is az idióta?

  2. Névtelen
    2021.11.28. - 08:47

    Az elektromos buszokra még nagyon ráértünk volna. Még nem tart ott a technológia, hogy költséghatékony is legyen ne csak környezettudatos.9-10 milliárd lesz a 10 darab busz a töltőállomással együtt. Csak összehasonlításképp: 2016-ban 9,2 milliárd volt a 75(!) darab CNG busz. Még ha fentebb is mentek az árak, akkor is nagyon nagy a különbség.
    Arról nem is beszélve, hogy a már üzemelő elektromos buszokkal igen sok gond van. Budapesten a 18 darab elektromos buszból 4-5 üzemel. Folyamatosak a műszaki problémák Moszkvában pedig azzal volt gond, hogy a hidegben a töredékére csökkenő hatótávolság miatt nagyon gyakran a vonal kellős közepén állnak le a buszok.

    • Névtelen
      2021.11.28. - 21:08

      Ezt mondd a báb sikerpropagandistáinak. Itt onanizálnak a hülyeségükre.

      6
      1
      • Névtelen
        2021.11.29. - 14:22

        Aha szekuskám. Ha nem vennének akkor azon onanizálnál, hogy “bezzeg debrecen már elektromos buszt vesz.”

        2
        5
        • Névtelen
          2021.12.01. - 18:34

          Hát, ha végignézted az országos listát, Miskolcnál kisebb városoknak is nagyobb darabszám jutott. Csak nem elég hosszú az ózdi nyelv Juditkának

          1
          1
          • Névtelen
            2021.12.06. - 09:07

            Fidesz 9 év alatt 0 elektromos busz.
            Veres Pál 2 év alatt 12 elektromos busz.
            Ennyike…:):):)::)

            2
            2
          • Névtelen
            2021.12.09. - 03:36

            De a tied elég hosszú a fidesznek!

          • Névtelen
            2021.12.09. - 07:16

            Látszik azért Pali bérkommentelőinek a szellemi színvonala. Ne zavarjon benneteket, hogy a fideSS idején milyen fejlett volt az e-busz technológia, és most milyen, hasonlítsátok csak az almát a körtével egybiteskéim.
            És ebből még nem következik, hogy védeném a narancsagyúakat, mert azok is ugyanúgy szarul csinálták, mint Pali. De valószínűleg a szellemi színvonalatoknak ez is magas. Szóval éljen május elseje, akarom mondani Ostoba Pál.

  3. Névtelen
    2021.11.28. - 19:42

    Először a mostani flottát kellene rendbe szedni. Vajon hány busz áll bent a telephelyen donorként üzemképtelenül ha ehhez a “válságmenetrendhez” se tudnak elég buszt kiadni és a 15-ös vonalon már a személyzeti járatokhoz használt mikrobuszt rakják be? Vajon hány olyan busz után fizetik ki a lízinget ami üzemképtelen? Ha a garancia lejár akkor az elektromos buszokat is donorként fogják használni?

    • Névtelen
      2021.12.09. - 07:17

      Először a céget kéne rendbe szedni. A városszara két éve nem tudja. Ezt sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Északhírnök