Elektromobilitás címmel rendezett nemzetközi konferenciát az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter Miskolcon. A szakmai tanácskozáson a BOKIK autóipari klaszterének tagjai mellett jelen voltak kutatóintézetek képviselői, valamint szlovák és cseh szakemberek is.

A közúti mobilitás az emberiség széndioxod-kibocsátásának 18 százalékát teszi ki, ami jelentős szám, de ha ezt teljesen zölddé tennénk, még az sem lenne elegendő a Föld megmentéséhez – jelentette ki Gergen Péter, a Robert Bosch Kft. e-mobilitás fejlesztési igazgatója, aki a társaságnak elektromos autózás terén végzett tevékenységét vázolta. A jelenlegi tendenciákat elemezve kifejtette: ez idő szerint a belsőégésű hajtási rendszerek térvesztése látható. Meghatározó az elektromos hajtású járművek térnyerése, számuk 2030-ra várhatóan eléri a 30 százalékot. Elhangzott az is, hogy a Bosch szakemberei a jövő szempontjából a következő három dolgot tartják fontosnak: rövidtávon foglalkozni kell a modern belső égésű motorokkal, középtávon érdemes lesz ezt továbbfejleszteni és megújuló, szintetikus üzemanyagokkal működtetni, hosszútávon viszont az elektromos meghajtású autókkal érdemes foglalkozni.

boon.hu