Miskolci No-Go zónák. A Búza téren, a Repülőtéren és a Nagyváthy utcán helyeznek el egy-egy készüléket, valamint a Centrum épületére kettőt

 

Az egyik a villamosmegállóra néz majd, a másik pedig az áruház melletti parkolót figyeli, ahonnan korábban sok bejelentés érkezett, főleg garázdaságra.

Az előző városvezetés által beharangozott kamerarendszer-bővítés a meglévő kamerák lecseréléséig ugyan eljutott, az önkormányzati választást követően azonban elakadt, ugyanis a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. nem kapta meg a bővítéshez szükséges állami támogatást

– emlékeztetett Szilágyi Szabolcs, a Rendészeti Bizottság elnöke.

Azt is hozzátette, hogy korábban újonnan kihelyezett belvárosi és avasi kamerák felszerelése megtörtént, ám mindezek következtében azokat végül nem üzemelték be.  Azonban most az adatközlő kábelek és végpontok kiépítésétől függően a fentiekben megnevezett öt darab kamera még idén “szolgálatba állhat”.

– Az érintett önkormányzati képviselőkkel arra törekedtünk, hogy a felhelyezett eszközök mihamarabb működhessenek. Ezt eleinte a képviselői alapból próbáltuk megoldani, majd időközben a városi költségvetésbe is sikerült helyet szorítanunk

– közölte Szilágyi.