480 forintos felső határt szab a benzinárnak a kormány

 

100 emberből, aki oltást kapott, egy betegszik meg – mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter hangsúlyozta, hogy mindenkinek azt javasolják, hogy vegyék fel a harmadik oltást is. November végén ezért oltási akcióhétvégét is szervez a kormány, ekkor első, második és harmadik oltást is adnak majd bárkinek, akár regisztráció nélkül.

Ellátási zavar sehol nem áll fenn, az egészségügyi kapacitások bőségesen rendelkezésre állnak, mondta el a miniszter, aki kiemelte, hogy kötelező oltást továbbra sem akarnak bevezetni, de a munkáltatóknak megadták erre a lehetőséget. Az állam is így fog eljárni munkáltatóként, főleg azok esetében, akik sok emberrel érintkeznek, nekik már december 15-éig meg kell kapniuk az első oltásukat. Gulyás kitért arra is, hogy további hullámok sem zárhatóak ki, és egy esetleges ötödik hullám esetén csak az lesz biztosan védett, aki harmadik oltást is kapott.

 Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Magyarországon kívül mindenhol rezsiválság van, mondta még el Gulyás, és fenn is akarják tartani a lakossági fogyasztókra vonatkozó rezsicsökkentést. A meredeken emelkedő benzinárakkal kapcsolatban Gulyás arról beszélt, hogy Magyarországon még ez a drága benzinár EU-s szinten még mindig a hatodik-hetedik legolcsóbb (az nem derült ki, hogy ezt az árat Gulyás összevetette-e vásárlóerővel, de jó eséllyel nem.)

Ugyanakkor a kormány úgy döntött, hogy november 15-étől a benzin és a gázolaj árának 480 forintos felső határt szab meg. Ennél olcsóbb lehet, drágább nem.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy ez a határ három hónapig lesz érvényben, utána felül fogják vizsgálni, és a 95-ös benzinre és gázolajra vonatkozik, a prémium termékekre nem.https://444.hu/2021/11/11/480-forintos-felso-hatart-szab-a-benzinarnak-a-kormany

46 Responses

    1. Akkor lenne korrekt, ha az állam mondana le a 480 Ft fölötti részről. De ha ezt a veszteséget a benzinforgalmazóknak kell kigazdálkodni,, akkor már nem a korrekt szó jut az eszembe…

      4
      1
  1. Mondott mást is a kis debil:
    „Gulyás Gergely újságírói kérdésre elárulta, hogy nem fogják kompenzálni a kereskedőket a maximalizált üzemanyagárak miatt. Bezárással szankcionálják azokat a benzinkutakat, amelyek nem tartják a rögzített üzemanyagárat.”
    MIt beszélsz te pápaszemes hülye. Maguktól is be fognak zárni, ha tankolásonként buknak 1500 forintot.
    Szokásos fideszcsótány megoldás. Más f@szával verik a csalánt.

    9
    1
      1. Mert mi köze ennek.bármihez?Az üzemanyagárban nem csak.jövedéki adó van.Mar kezditek a maszatolást rühes?

        1. megteszi azt a hvg, a heti viktor gucsmoló

          „Nagyot nőtt szeptemberben a benzinkutak forgalma, meg is dobta a kiskereskedelmi adatot
          2021. november. 05. 09:03 hvg.hu GAZDASÁG
          Nagyot nőtt szeptemberben a benzinkutak forgalma, meg is dobta a kiskereskedelmi adatot
          Szeptemberben összességében közel 6 százalékkal nagyobb volt a kiskereskedelmi forgalom, mint egy évvel korábban. Az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma nem nőtt jelentősen, a benzinkutaké annál inkább, de ezt az előző évi alacsony forgalom magyarázza.”

        2. „Az Európai Unió 2003-as rendelete ugyanis mind a benzin, mind a gázolaj esetében előír egy euróban meghatározott minimumszintet a jövedéki adóra: ez a benzin esetében 359 euró ezer literenként, a gázolajnál pedig 330 euró.

          A helyzet addig volt kielégítő, amíg az euró árfolyama 346 forint körül mozgott, ezt a szintet azonban 2020 márciusában átlépte az itthoni fizetőeszköz, jelenleg is 360 forint környékén ingazodik.

          Ahogyan azt egy korábbi cikkünkben levezettük, hogy itthon még abban esetben is 160 forintot kellene fizetni érte, ha amúgy ingyen lenne az üzemanyag. Az árat ugyancsak terhelő, készletezési díjjal összevont jövedéki adó a benzin esetében 124,145, míg a gázolajéban 114,233 forintra rúg.”

    1. ha, literét 200 Ft-ért adod, Európa összes kamionja a te városodat füstöli össze.

    2. Az ingadozó díjszabás, „az iparkodó gazdát bünteti inkább, a henyélőnek, gondatlannak pedig kedvez, ki mindent a régi rozsdás állapotban hágy!” Széchényi I . Kommunista majmok!

      1. ellopta az a drága benzint és csak az olcsóbbat hagyta a kutakon ??
        Ilyen csávó ez, a horvátokat tanulmányozza, ahelyett hogy a két Petikére
        ( Márki-, Jakab) figyelne.

        1
        1
        1. Igen patkány?A kormány ott is a benzinkutasok zsebére jótékonykodik?Hát nem.

  2. az árát nem csökkentheti
    az adótartalmát nem csökkentheti
    az ÁFA-ját nem csökkentheti ( csak ha minden 27%-ost csökkenti)

    amit tehet; ideiglenesen befagyasztja a 95-öst és gázolaj árát.

    „Logikus az ön felvetése, hogy akkor miért nem lépünk egy radikálisabbat, ami árbefagyasztást jelent. Nem véletlen, hogy máshol is legfeljebb időlegesen merik ezt megtenni, mert az árbefagyasztás egy olyan lépés, amelyből nagyon nehéz visszajönni, és összevissza hatásmechanizmusok járnak vele együtt a gazdaságban, és ha azt nem monitorozzuk előre jól, akkor lehet, hogy több kárt okozunk, mint amennyi hasznot hajtunk” – mondta Orbán Viktor október 25-én a parlamentben, amikor a jobbikos Dudás Róbert az üzemanyagár befagyasztását és 20 százalékos jövedékiadó-csökkentést kezdeményezett.”

    1
    1
    1. az ÁFA-ját nem csökkentheti ( csak ha minden 27%-ost csökkenti)

      Igen, és akkor hogy van az, hogy egyes élelmiszeripari termékeknél már nem 27 % az ÁFA? Ott nem okozott ez problémát???

      1. Csak három kulcs lehet

        Szólj Surányinak! Számoljatok.

        ” Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.”

  3. A fiatalos brigád ezzel az
    erővel a 27%-os ÁFÁ-t is csökkenthette
    volna az üzemanyagoknál 3 hónapra
    és akkor nem babrál ki a benzinkutas
    dolgozókkal.
    Igaz, hogy ezt Tállai miniszterhelyettes
    úgysem érti……..magas neki.

    2
    1
    1. Az unió nem engedi a szelektálást még időlegesen sem.
      Elő van írva, a három adókulcs. Természetesen lehetne
      minden 27% -os, 23%-os is.

      Ezt majd megteszi a nemzeti-szocialista, vagyis náci Márki-Zay–Dobrev -qrmány.
      ????, az embert megalázó 80 ezres nyugdíjprémcsik elinflálása után.
      Emlékszel még Bokros Lajára? „nincs az a béremelés, amelyet ne lehetne elinflálni”

      1. „nincs az a béremelés, amelyet ne lehetne elinflálni”
        Ezt csináljátok éppen most.

          1. Ti egyedül a hullagyártáshoz értetek. Eddig 31000.
            „Egészséges embernek nem kell maszk”-Müller Cecília.
            Nem csoda hogy mostanra eldugtátok a pics@ba.

      2. Látom most már ipari szintre álltatok a hazudozásban:
        „unió nem engedi” Aha. a 27%-os világrekorder áfát ki is határozta meg? Nem ti elvtársam?
        A jövedéki adóval mi is van?Mert azt meg a nav határozza meg és még csak nem is százalékosan. Ráadásul bátor kormányunk az áfa még a jövedéki adóval megnövelt tételre rakódik rá azzal az állam még az adót is adóztatja.

        1. „Természetesen lehetne minden 27% -os, 23%-os is. Ezt majd megteszi a nemzeti-szocialista, vagyis náci Márki-Zay–Dobrev -qrmány.”
          Már nem sokat kell aludnod az értő olvasás megszerzéséig. Addig beszéld meg elvtársiddal a 20—25—27 AFA emelések történetét. Ne feledkezz meg a 18–5 stb lépésekről sem.

          Mikorra tudod elintézni a változtatást?

          „Áfa kulcsok az EU-ban
          Az Európai Bizottság közzétette az EU tagállamaiban alkalmazott áfa
          (HÉA = hozzáadott-értékadó = VAT) kulcsok táblázatát,
          amely mutatja, hogy a tagállamokban használt általános (standard) kulcs
          mellett milyen egyéb eltérő adókulcsot alkalmaznak az egyes tagállamok.

          A 2020. évre szóló adókulcsok innét letölthetőek (angol nyelven)”

          1. 12 év alatt nem volt idő levinni a 27%ot fideszkontár? Mert ugye nem azt akarokd behazudni, hogy gyurcsányék vezették be. Ennyire még te sem lehetsz hülye.

            1
            1
          2. Nézd már meg ,a horvátok meg a jövőbe láttak? Kedvezményes adókulcs :5 / 13 %
            Itt lehetett volna mondjuk 8. Ja az nem mert azt matolcsy kerüli..:):):)

            Nekem semmit nem kell intézni.Gazdád meg a 133 lebátrabb debiltársa bármikor földre kényszeríti brüsszelt. Vagy csak a pofa járt eddig is?

          3. „Ennyire még te sem lehetsz hülye.”
            a ballibsik csak a 15-20-25 játszadozásokat csinálták.
            az pici hiba, a 25 -ről 27-re az qrva nagy bűn,

            2004
            A Tanács túlzotthiány-eljárást indított Magyarországgal – valamint Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával, Ciprussal és Máltával – szemben
            „Ennyire még te sem lehetsz hülye.”

          4. Ahhoz képest, hogy Gerő elvtársatok bevezette az ideiglenes hálapénzt, elég jól állunk a 27%-os ÁFA levitelével.

            Nem volt elég nektek a 70 év.

          5. 133 legbátrabb debil társad…

            Egyébként te kinek szurkolsz? Jakab EU-s főnöke listázza még a zsidókat vagy alább hagyott Dobrev mellett a bátorsága?

          6. Én mindig az éppen aktuális hatalmon lévő patkányokkal foglalkozok. 12 éve ti kontárkodtok. Majd ha más lesz azzal fogok.
            Most pedig egy kis időutazás ha már szóba hoztad krumplipüré:

            „2009. december (289 forint)

            „Az év eleji benzináremelés megelőzhető lett volna, ha a kormány időben kezdeményezi Brüsszelben a felmentést az ­uniós jövedéki szabályok alól.”

            (Szijjártó Péter)”

          7. minek foglalkozzak a fentiekkel a bécsi cukrászdámból, a jóléti rendszerváltás után? nem tartok benzint a fürdőkádban. Láttam már taxissztrájkot. ???
            Tudom ezt, oszt nekem elég;

            „A demokrácia nem azt jelenti, hogy két ciklus után le kell váltani egy kormányt, hanem azt, választások útján le lehet.
            Ez pedig nem olyan nehéz, mint az idézett urak állítják, csupán több szavazatot kell gyűjteni valakiknek, mint a kormánypártok.

            Ehhez persze kell némi kreativitás és politikai innováció, ami túlmutat a miniszterelnök elleni gyűlöletkeltése n, a karaktergyilkos lejáratásokon, és valami vonzót is fel tud mutatni a korrupció vádjának monomániás ismételgetésén túl.”

      3. „Az unió nem engedi a szelektálást még időlegesen sem.”

        Értem én, ha a Fidesz nem akar valamit meglépni, akkor csak annyit kell hazudni: „Az unió nem engedi !”

        Hol érdekli a Fideszt mostanában, hogy az unió mit enged, és mit nem?

        1. A fidesz kormányon és ellenzékben minden lezárt ügyben tartotta a szavát.

          Nyugi van! Majd kapsz benzinjegyet.

          „Barbara Pompili környezetvédelmi és ökológiai átmeneti miniszter legfrissebb közleménye szerint a francia kormány az üzemanyagárak robbanása miatt dolgozik az úgynevezett “üzemanyag-utalványok” bevezetésén, amelyek “energiaszabályozás” mintájára készültek. Ennek sajátosságai még nem ismertek. Sajtókommentátorok szerint Macron kormányát az motiválhatja, hogy jövőre két választást tartanak Franciaországban, Párizsban pedig kifejezetten tartanak attól, hogy a szabadon bocsátás miatt ismét sor kerülhet olyan tüntetéssorozatra, mint a sárga mellény. az üzemanyag és az energia ára.
          Miután az üzemanyag ára Franciaországban az energiaárak robbanásához kapcsolódóan elérte, sőt meg is haladta a 201
          8 novemberében rögzített szintet, Emmanuel Macron Az államfő hivatala, Elysee Palace e Jean Castex a kormányfő rezidenciája, Palazzo Matignon is riasztotta a vészharangot.”

  4. https://uploads.disquscdn.com/images/b067d05570caca7ea81d3237f6c6fc0e7aea524f7c6cbdaffef725af9fc954a7.gif?w=800&h=320

    1. Nyugi van!

      „Nem azért gyengül mert kamatot emeltek, hanem azért mert a piac számára nagyobb kamatemelés kellene, hogy erősödni tudjon a forint.

      A FED nyomja a pénzt még ezerrel és nyitva tartja a pénzcsapjait, az USA-ban is megindult az infláció, de már úgy kommunikál, hogy szigorítás következhet, ez pedig a kockázatkerülőbb tőke nagy részét az USA-ba vonzhatja a magasabb kamatok és kisebb kockázatok miatt: gyakorlatilag minden deviza számára gyengülést eredményezhet ez, ahol a jegybank nem emel nagyobb mértékben kamatot.

      A kamatemelés következménye pedig az olcsó hitelek eltünése lehet, ami lassíthatja a gazdaságot.”

  5. Most amikor 500 forint a benzin literje, mit kell csinálni tette fel a kérdést Jakab Péter majd rögtön meg is válaszolja „Stop benzináremelés, és követeljük, hogy azonnal fagyasszák be a benzinárakat.” Jakab szerint egy ország képed el azon, hogy a kormány semmit sem csinál a drágulás ellen.
    ?????????????????????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű