Zsigeri, őszinte tehetség. Igazi virtuóz, Liszt Ferenc méltó utódja, aki ennek ellenére szinte egész életében azért küzdött, hogy elismerjék. A hányatott sorsú Cziffra György számtalan igazságtalanságot szenvedett el, itthon a szakma kivetette, külföldön viszont végre megkapta azt az elismerést, amit egész pályafutása során érdemelt volna. Életútja, amit a zene szolgálatába állított, tele van váratlan fordulatokkal és olyan nehézségekkel, amikből csak az igazi lelki nagysággal rendelkező emberek tudnak felállni.

Fotó: Cziffra György © Kresz Albert

A KOH-I NOOR GYÉMÁNT A NYOMORTELEPEN

Cziffra cigányzenész családba született, gyerekkorát pedig nélkülözésben, súlyos nyomorúságban töltötte a kétes hírű angyalföldi Tripolisz városrészben. Tehetsége azonban már nagyon korán megmutatkozott, így ötéves korában már cirkuszban zongorázott. A Zeneakadémiára kalandos úton, egy házijós jóslata miatt került, aki fényes jövőt ígért neki, és azt állította, beajánlotta Dohnányi Ernőhöz. Annak ellenére, hogy ez utóbbi hazugság volt, a Zeneakadémia főigazgatója végül mégis meghallhatta a nyolcéves Cziffra Györgyöt, akit azonnal fel is vett. „Ez nem gyöngyszem, ez maga a Koh-i Noor gyémánt” – mondta a fiúra, akit olyan nagy mesterek vettek a szárnyaik alá, mint Weiner Leó, Ferenczy György és Keéri-Szántó Imre. Már nagyon korán sikert sikerre halmozott, tizenhárom évesen nemcsak itthon, hanem külföldön is koncertezett már. Elvarázsolta a közönséget. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kritika is a következőképp méltatta: „Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy játszott, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.” Ennek ellenére azonban nem fejezhette be az intézményi tanulmányait; anyagi okok miatt kénytelen volt bárzongoristának állni, miközben magánúton tanult tovább.

A PESTI ÉJSZAKA ÜNNEPELT ZONGORISTÁJA LETT

Az Arizona mulatóban zenélt, ami a budapesti éjszakai élet fellegvárának számított akkoriban, a közönség pedig rajongott érte. Itt ismerte meg élete szerelmét, az egyiptomi származású táncosnőt, Soleilkát is, akitől később fia született. Nagyon keményen dolgozott – nemcsak azért, hogy eltartsa családját és kitörjön a korábban ismert nyomorból, hanem azért is, hogy a művészközeg elismerje és befogadja. 1942-ben viszont, amikor feleségével gyermeküket várták, Cziffrát behívták katonának. A keleti frontra került, ahol egy alkalommal a Wehrmacht tisztjeinek kellett zongoráznia és játékával annyira lenyűgözte őket, hogy felajánlották neki: elviszik Berlinbe, hogy karriert csináljon. A származása miatt azonban nem vállalta, pontosabban nem vállalhatta a felkérést. A fronton aztán hadifogságba esett, és miután 1946-ban megszökött és hazatért, folytatta a tanulmányait magánúton, Ferenczy Györgynél, ezzel egyidejűleg pedig folytatta a bármuzsikálást. „Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába” – fogalmazott. A pesti művész és sportolóvilág pedig a rajongásig szerette, lokálról lokálra követte éjszakai fellépésein a „zongoracsodát” – ahogy Mezey Márta színésznő nevezte.

A KÉNYSZERMUNKATÁBOR POKLÁT A KEZE SÍNYLETTE MEG

A család 1950-ben aztán disszidálni próbált, ami végül besúgók miatt fulladt kudarcba. Az ÁVH emberei még a határ átlépése előtt elfogták őket feleségével és kisfiukkal. Kényszermunkatáborba kerültek, a fiuk pedig állami nevelőintézetbe – ifj. Cziffra Györgyöt a nagyanyja nyolc hónapnyi küzdelem után tudta az ellátórendszerből kiemelni és magához venni. A kényszermunka azt jelentette, hogy Cziffra György egy kőfaragó vállalat munkásainak szállított 150 kilós kőhasábokat, illetve a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén kellett dolgoznia. Rabtársainak sokszor adott koncertet, ám a nehéz fizikai munka komoly károkat okozott a kezén. Ez azonban nem törte meg, nem adta fel a zenélést. 1953-as szabadulása után ismét zongorázással próbálkozott, újra a pesti éjszakában; a bárzongorázást aztán mestere, Ferenczy György biztatására hagyta abba hazatérése után egy évvel, hogy már csak kizárólag a komolyzene felé kezdjen orientálódni.

ITTHON KIVETETTÉK, KÜLFÖLDÖN FELMAGASZTALTÁK

Ahogy azonban a sikerei egyre inkább fokozódtak, mind inkább megosztotta a szakmát. Nemcsak a zenei vezetés köreiben talált ellenlábasokra, de a zongoraművészek között is jócskán akadtak ellenségei. Nem tudták befogadni, idegen sejtként kezelték a nyomortelepre született virtuózt, akire féltékenyek voltak a közönségre gyakorolt hatása miatt. Alig akadtak itthon fellépési lehetőségei és külföldre se akarták kiengedni. Az ’56-os forradalom előestéjén, miután a meghívott kínai zongoraművész az utolsó pillanatban lemondta a fellépést, Cziffra „ugrott be” helyette és játszotta el Bartók Béla II. zongoraversenyét, Mario Rossi vezényletével. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Ez volt az első igazi, elsöprő hazai sikere komolyzenészként itthon, és sokak szerint a hangversenynek is része volt az október 23-ai hangulat alakításában.

Aztán, amikor 1956-ban átmenetileg megnyílt a nyugati határ, családjával elhagyta Magyarországot, és először Bécsbe, majd Párizsba menekültek. Debütáló hangversenyét Bécsben a Brahms Saalban óriási várakozás előzte meg, üstökösként robbant be a világ zenei életébe. Külföldön az egekig emelték, nagy sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, egyebek mellett a londoni Royal Albert Hallban és a New York-i Carnegie Hallban. Műsorán olyan, komoly nehézségű művek szerepeltek, mint Balakirev Islamey-fantáziája, Liszt transzcendens etűdjei és magyar rapszódiái. De játszhatott az Élysée palotában is Charles de Gaulle elnök meghívására, majd 1986-ban megkapta a francia állampolgárságot. Feleségével Párizs közelében, Senlisben telepedtek le, ahol ünnepelt előadóművészként élt.

NINCS NAGYOBB CSAPÁS ANNÁL, MINT ELVESZTENI EGY GYERMEKET

Annak ellenére, hogy a sorsa göröngyös, nehézségekkel teli volt, életének legnagyobb tragédiája mégis egyetlen fia elvesztése volt. A kiváló tehetségű karmester, ifj. Cziffra György alig negyvenévesen, egy szerencsétlen balesetben vesztette életét, Párizsban; a francia főváros környékén lévő házukban a kandalló lángjától tüzet fogott a ruhája. Harmadfokú égési sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba, ahol az orvosok két napig küzdöttek az életéért – mindhiába. 1981. november 17-én hunyt el, a zongoraművész pedig nemcsak fiát veszítette el ebben a tragikus balesetben: ifj. Cziffra Györggyel számos közös fellépésük volt, a családi tradíciót tudatosan ápolták együtt. Fia korai halála nagyon megtörte Cziffrát, attól kezdve nem lépett fel zenekarral és lemezfelvételt sem készített többé zongorás versenyműből. Csupán felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései egyre ritkultak, majd 72 éves korában, egy Párizs környéki klinikán halt meg szívrohamban. Születésének századik évfordulója alkalmából Magyarország hivatalos emlékév formájában emlékezik meg a hányatott sorsú, virtuóz zongoraművészről, az UNESCO pedig felvette a tagállamaival közösen ünnepelt évfordulók sorába.

A Müpában születésének centenáriuma alkalmából a legkiválóbb muzsikusok tisztelegnek Cziffra emléke előtt: Gyenyisz Macujev szólóesttel, Eötvös Péter pedig a gálahangversenyre komponált, Cziffra Psodia című művével. A szerző első zongoraversenyét Balázs János mutatja be a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarával és a kiemelkedő finn karmester, Mikko Franck vezényletével. A koncertek kísérőprogramjaként a közönség egy tablókiállítást is megtekinthet a Müpa előcsarnokában Cziffra György viszontagságokkal teli életéről.https://mupa.blog.hu/2021/10/25/cziffra_gyorgy_836?utm_source=nativhirdetes&utm_medium=Related&utm_campaign=2021OctNov