Skip to content

A Jobbik szerint Simonka György „illuminált” állapotban ült a parlamentben, a Fidesz szerint csak nem volt jól

A Jobbik szerint Simonka György „illuminált” állapotban ült a parlamentben, a Fidesz szerint csak nem volt jól

 

A Jobbik szerint Simonka György „illuminált állapotban tisztelte meg” az országgyűlést hétfőn – erről hétfőn küldött közleményt a párt.

A Telex megkereste Simonka Györgyöt, de a képviselő helyett a Fidesz-frakció sajtóosztálya válaszolt.

A képviselő nem érezte jól magát, ezt jelezte a frakcióvezetésnek, és engedélyt kapott, hogy hazamenjen”

– írták a portálnak.

Arra nem reagáltak, hogy a fideszes képviselő fogyasztott-e alkoholt a parlamenti ülés előtt.

A Jobbik hétfőn azt írta közleményében, hogy a fideszes képviselő majdnem elesett, amikor belépett az ülésterembe, a párt szerint Simonka a szóbeli kérdések tárgyalása közben el is aludt.

„A jelenlévő képviselők feltételezése szerint a korrupciós és más bűncselekmények miatt többszörös vádemelés alatt álló politikus erősen illuminált állapotban, vagy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. A fideszes képviselők is gyorsan felmérték a helyzetet és Simonka György furcsa állapotát, így végül egyik frakciótársa, Kovács Sándor kísérte ki a képviselőt az ülésteremből, aki – nem meglepő módon – Orbán Viktor felszólalására sem tért vissza” – áll a közleményben.https://telex.hu/belfold/2021/10/26/fidesz-simonka-gyorgy-nem-erezte-jol-magat-a-parlamentben-ezert-hazaengedtek



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



12 Comments

  1. Névtelen
    2021.10.27. 04:06

    https://444.hu/2021/10/26/a-jobbik-szerint-simonka-ittas-volt-a-parlamentben-a-fidesz-szerint-nem-erezte-jol-magat
    Tényleg így néz ki egy „rosszulléttel” küzdő ember? Ugyan már! Beb@szott, mint az atom, oszt jónapot! Nem kell cifrázni. Erre mit vartyog akasztós laca?

  2. Névtelen
    2021.10.27. 05:59

    De jó kis Gyurcsányozni való esemény! Biztosan direkt leitatta a Feri!

  3. Névtelen
    2021.10.27. 06:28

    Jobbik nincs. Csak Ballik DK-platform.

    2
    8
    • Névtelen
      2021.10.27. 06:53

      Jól van. Megy a krumpli. Mindent leírtál, aminek ebből következnie kell.

      10
    • Névtelen
      2021.10.27. 08:31

      És hülyék, akik ezt hiszik!

  4. Névtelen
    2021.10.27. 06:37

    Hullarészegen én se lennék jól, tehát igaza van a Fidesznek.

    14
  5. Névtelen
    2021.10.27. 08:45

    Valószínűleg ürgebőrbe bujtatott Soros-ügynökök itatták le az éj leple alatt, hogy lejárassák ezt a fedhetetlen előéletű, hithű körösztény, makulátlan erkölcsű hazaffyt, aki
    életét és munkásságát a pálinkafőzés tudományának szentelte.
    Tehát ő csak egy áldozat, Soros- hálózat áldozata – adta ki közleményét a FKBB, azaz a Fidesz Központi Bűnelkenési Bizottsága! Különben is hajrá Birkamenet!

  6. Névtelen
    2021.10.27. 11:25

    Na jó, de holnapra rendbe jön….de az ellenzéknek nevezett katyvasz az életben soha. Ennyi.

    • Névtelen
      2021.10.27. 14:23

      Nem csak véded a szart, de meg is eszed. Kb. ennyi az eszed.

      • Névtelen
        2021.10.27. 18:13

        Van az a pénz, de nincs gerinc. Ezeknek a sz@r is jólesik.

  7. Névtelen
    2021.10.27. 17:20

    Zsótival voltak.

  8. Névtelen
    2021.10.27. 18:10

    Bayerral? Megünnepelték a birkajárást?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük