Ebbe pedig nem fér bele, hogy az idén kb. 20 százalékkal kevesebb volt a nyári aratás hozama, mint egy évvel ezelőtt. A két évvel korábbihoz képest pedig még nagyobb a lemaradás. A kukoricánál, napraforgónál még sokkal rosszabb a helyzet. A most aratott termés az ország egyes területein harmada, fele a tavalyinak. A mennyiségi kiesést a bevételeknél egyáltalán nem kompenzálja a felvásárlási árak 20-25 százalékos emelkedése. A növénytermesztőket tovább sújtja, hogy a vegetáció újraindításának költségei eszement mértékben növekedtek meg. A gázolaj most legalább 50 százalékkal kerül többe, mint tavaly ilyenkor. Közben 1 tonna nitrogén tartalmú műtrágya ára az egy évvel ezelőtti 70 ezer forintról 220 ezerre nőtt. (És még így sem lehet, könnyen hozzájutni!) Igen, igen ez több mint 300 !!! százalékos áremelkedés. „Természetesen” megugrottak a vetőmag árak is….
Közben -az amúgy is alacsony- állatlétszám gyorsuló mértékben fogy tovább. Nagy veszélyben van például a tejtermelés szinten tartása.
A problémákról mértékkel szól a többé, kevésbé független internetes portál, az Agrárszektor. A többé pedig néma csend.
Hogy az új lendületet kapott ellenzék miért hallgat erről a fontos, stratégiai területről. Csak feltételezéseim vannak: vagy nincsen alkalmas kommunikátora az itteni események követésére, avagy nincsen affinitása felfogni az élelmiszer-gazdaságból, mezőgazdaságból érkező vészjelzéseket.
Úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben nem hallgathat, a magyar gazdákért, a mezőgazdaságért aggódó blog!
A mezőgazdasági vállalkozót mégis arról lehet megismerni, hogy egy kacsalábon forgó kastélyból panaszkodva kanyarodik ki a létező legdrágább luxusterepjárójával.
Csináld utána!
Irigy vagy!
„Az Önök emberei, a vörösbárók is kapnak támogatást. Nem az alapján hozok döntést, hogy kinek milyen színe van, mert a gazdaságot nem lehet pártalapon építeni. Aki értelmes fejlesztési programmal érkezik, az kap támogatást – reagált Szakács Lászlónak a Kisfaludy-programmal kapcsolatos kérdésére Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában hétfőn. „
Látom, hogy nem érted az erkölcsöt.
Ne panaszkodjon.
Ezek mind abból a támogatási rendszerből élnek, amit mindenféle bóvli tevékenységre kapnak extrém módon túlárazva. Gyanítom, hogy nem keveset kell ebből a jól ismert módon visszacsorgatni, ahol ezt elbírálják
Szerinted miért vadásznak Bigére ?
Valószínűleg visszautasított egy „visszautasíthatatlan” vételi ajánlatot . . .
most nem románoztok?
A mezőgazdaságnak 4 ellensége van
Tavasz
Nyár
Ősz
Tél
+ a franciák
Kérdezd meg a baloldal egyik oligarcháját, az ország egyetlen műtrágyagyárosát, Bige Lászlót, hogy miért is kapott 14 milliárdos(!!!) büntetést a gazdasági versenyhivataltól! Érdekes, hogy a Márkyt támogató, független komcsi partizános Gulyásmarci pár hónappal a bünti előtt (tehát a vizsgálódás/nyomozás idején) csinált felmagasztaló interjút a fent nevezett multimilliárdossal. Biztos a véletlenek ritka egybeesése…