A miskolci szarszag szült meg…

Ahogy egyik dalunk kezdődik: ‘A miskolci szarszag szült meg’ – ezt a zenekart a tartalom hozta létre, nem a forma. Elsődleges a mondanivaló, a tartalom, azoknak a problémáknak, annak az elégedetlenségnek a megfogalmazása, ami ma nagyon is sokakat feszít itt Miskolcon, itt Borsod megyében, vagy akár az egész országban. Miután ez egy szövegcentrikus történet, logikus, hogy a leginkább szövegcentrikus műfajt, a hip hopot keresztezzük a leghatározottabb műfajokkal, a rockkal és a metallal…

…A zenekarban mindenkinek van előélete. Balogh Szabi, ‘Juró’, az MC, a szövegláda évek óta ismert név az underground rapzenében, Csontos Krisztián az after@all, a Haelo és a GodDAM zenekarokból ismert, Szvoboda László gitáros, a PieOnEarben és a FreshFabrikban játszott, Hudák Attila alapítója a progrock alapvetés Eclipse-nek, ma pedig például a Bíborszélben is játszik.

Ebből a konstellációból született a csapat, és így lett a Z.ENEMI kemény, őszinte, borsodi raprock crossover.

Balogh ‘Juró’ Szabolcs – MC
Csontos Krisztián – gitár
Hudák Attila – basszusgitár
Mezei Geris – dobok
Szvoboda László – gitár.”

Z!ENEMi – Szar, szappan, szalámi (a 2021-es A második eljövetel albumhoz)

Z!ENEMi – A második eljövetel (a 2021-es album)