Első lépésként jól fizető pozíciókba helyezték magukat és barátaikat, majd elkezdték kiárusítani a város ingatlan vagyonát, és a hitelek felvétele sem sokat váratott magára. Választási ígéreteiket megszegve a fiatal, miskolci szakembereknek a fontos pozíciókban nyoma sincs, viszont Budapesttől a Dunántúlig megtalálták azokat a rokonokat és politikai támogatókat, akikkel a jól fizető állásokat betölthették, miközben a miskolci családok évek óta hiába várnak a megígért iskolakezdési támogatásra. Úgy tűnik, hogy Miskolc és a miskolciak érdeke csak a választásokig és csak ígéretek szintjén volt fontos a Velünk a Város frakciójának, amely azóta is csak egyetlen dologban mutat egységet: a kormányra és az előző városvezetésre mutogatásban. Elképzelések híján olyan projektek befejezését igyekeznek a sajátjukként feltüntetni, melyekhez semmi közük, azok fejlesztése még az előző városvezetés által benyújtott és megkezdett pályázatok alapján valósult meg.

boon.hu