Miskolc run. Veres Pál még nem jelezte, hogy fog futni a védnökséget viszont elvállalta

Jubileumához érkezett a Miskolci Barátság Maraton elnevezésű utcai futófesztivál, melyet ezen a héten vasárnap már huszadik alkalommal rendeznek meg. A népkerti Generali Aréna előtt kialakítandó versenyközpontból rajtolva minden korosztály képviselői megtalálhatják a számukra megfelelő távot.

A szervezők az amatőr és profi sportemberek, családok, iskolai csoportok, baráti társaságok számára kínálnak megmérettetési lehetőséget. A verseny fővédnöke Veres Pál, Miskolc megyei jogú város polgármestere.

A rendező Miskolc Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a társrendező Marathon Club által sorrendben már 20. alkalommal életre hívandó erőpróba résztvevői ezúttal is egy 5,27 km-es, belvárosi körpályán adhatnak számot felkészültségükről. A körpálya útvonala érinti a református gimnáziumot, az avasi templomot, a Zenepalotát, a Városház teret, a Széchenyi utca egy szakaszát, a Miskolci Nemzeti Színházat, a Hősök terét, a plázát, az új OTP-székházat, a Népkertet.

Hat egyéni táv és egy váltó

A Miskolc Városi Szabadidőközpont (Generali Aréna) előtti téren kijelölt versenyközpontból október 17-én, vasárnap négy hosszabb egyéni – Nomád maraton (42,2 km, Homonnai László-emlékszám), Nomád félmaraton (21,1 km, Koleszár András-emlékszám), Hell Energy kismaraton (10,5 km, Koncz Ferenc-emlékszám), minimaraton (5,25 km, dr. Márkus Gábor-emlékszám) – és egy félmaratoni váltó (4×5,27 km) szám résztvevői kezdhetik meg az aszfaltkoptatást. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak 600 méteres, illetve 1,8 km-es futamokkal kedveskednek a házigazdák.

Helyszíni nevezés, illetve az előnevezetteknek rajtszámátvétel október 16-án, szombaton 15–18 óra között a népkerti sportcsarnok előtt, valamint a verseny napján, október 17-én, vasárnap 8–12 óra között a népkerti sportcsarnokban lehetséges. Ami a vasárnapi rajtokat illeti, 9.30-kor kezdődnek a gyermekfutamok, 10 órakor indul a maraton s a minimaraton, majd 12 órakor a félmaratoni egyéni, váltó és a kismaratoni mezőny lódul neki a belvárosi körözésnek.