„Még meg sem érkezett a részszámla alapján a pénz a bankszámlánkra, már telefonált nekem Simonka, hogy mikor viszem a pénzt. Minden ilyen esetben elmentem a pénzintézetbe, felvettem a kérdéses összeg 45 százalékát, azt elvittem Hódmezővásárhelyről Medgyesbodzásra, ahol Simonkánál jelentkeztem, elmondtam neki, megjöttem a pénzzel. Ő annyit mondott, vigyem hátra a lányoknak. A belső pénztárba vittem, ahol vagy a feleségének vagy az unokahúgának, Tóth Renátának adtam oda, akik az összeget minden alkalommal egy külön füzetbe írták fel. Simonka láthatóan nagyon vigyázott arra, hogy soha ne ő vegye át a pénzt, és még véletlenül se írjon alá semmit” – mondta szerdán a Fővárosi Törvényszék előtt tanúvallomásában Gál András, az egykori hódmezővásárhelyi székhelyű ENORA Kft. képviselője.

Ha igaz a koronatanú állítása, akkor 2010 és 2012 között, összességében több százmillió forintot osztott vissza Simonka utasítása alapján az építési vállalkozó az elnyert pályázati pénzekből az akkor frissen a parlamentbe került kormánypárti politikusnak. Sőt mint kiderült, megállapodásuk révén úgy újították fel, nagyobbították meg és modernizálták Simonka újkígyósi házát, hogy az bár valójában több mint 10 millió forintba került, de ezért a képviselőnek nem kellett semmit fizetnie. Azt csak levonták a 45 százalékos visszaosztás összegéből.https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/FMfcgzGlkPXLkPmhWDKBLNlNSLtwRlCV