A világ legjobb átoltottsági arányával rendelkező országai, az első 10 helyezett bemutatásával

 

10. Uruguay

Uruguay a tizedik a Föld legjobban beoltott országainak listáján, a lakosság 75 százaléka ugyanis teljesen be van oltva. A dél-amerikai ország az emlékeztető oltások terén is élen jár, a lakosság 31 százalékának már a harmadik oltást adták be.

10. Kína

Holtversenyben tizedik helyen Kína áll, ahol a lakosság 75 százalékát oltották be. Az ország eddig 2,2 milliárd oltóanyagot adott be, főként Sinovacot, habár kutatások szerint az inaktivált vírus elleni oltások nem képesek ugyanarra a hatékonyságra, mint a Pfizer, az AstraZeneca vagy a Moderna.

9. Chile

Chile a lakosság 75 százalékát teljesen beoltotta, és további 20 százalékuk kapott emlékeztető oltást.

8. Dánia

Dánia a lista nyolcadik helyén áll, a lakosság 75 százaléka mindkét dózissal be van oltva; az ország összesen 8,7 millió oltást adott be.

7. Izland

Izland a hetedik helyen áll, a lakosság 77 százaléka teljesen be van oltva, ezen felül további 15 százalékuk kapott emlékeztető oltást.

6. Spanyolország

Spanyolország, amely a világjárvány korai szakaszának egyik legnagyobb gócpontja volt, a lista hatodik helyén áll. A lakosságuk 78 százaléka teljesen be van oltva, míg további két százalékuk kapta meg első adagját, összesen pedig 70 millió oltást adtak be.

5. Katar

Katar az ötödik a listán, a lakosság 78 százalékát teljesen beoltották, 83 százalékuk pedig részlegesen van beoltva.

4. Szingapúr

Szingapúr a negyedik a listán, a lakosság 81 százaléka teljesen be van oltva. További 7,2 százalékuk kapott emlékeztető oltást.

3. Málta

Málta a harmadik helyen áll, 84 százalék kétszeresen beoltott, így alig van olyan máltai lakos, aki csak egy adagot kapott, bár a szigetországban bevezetik az emlékeztető oltásokat. Jelenleg 4,7 százalékuk kapott harmadik oltást.

2. Portugália

Szoros versenyben Portugália a második, ahol 85 százalék kapott teljes oltást. Úgy tűnik azonban, hogy az európai ország elérte az oltási hajlandóság küszöbét, ugyanis a fennmaradó 15 százalékból szinte mindenki nem kapott még egyetlen oltást sem.

1. Egyesült Arab Emírségek

A lista élén az Egyesült Arab Emírségek áll. A gazdag arab országban az emberek 86 százaléka már mindkét oltást megkapta, sőt, a lakosság 97 százaléka már megkapta legalább az első adagot.