Pap, aki szolgál az egyetemen. „Örömhírt vigyek a szegényeknek”
Makkai László tíz éve irányítja a roma szakkollégiumot. Számára a legnagyobb kitüntetés a fiatalok sikere.

Két magas rangú kitüntetést is átvehetett a közelmúltban Makkai László atya, a miskolci Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon és Roma Szakkollégium igazgatója: állami kitüntetésként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát, majd nem sokkal később a Miskolci Egyetem tüntette ki a „70 éve Miskolcon” egyetemi emlék­éremmel.

Pap, aki szolgál

Makkai László mindehhez szerényen annyit fűzött hozzá, ő elsősorban pap, aki szolgál, számára a legnagyobb kitüntetés az, ha a kollégium hallgatói sikeresen végzik tanulmányaikat, volt tanítványaik pedig a diploma megszerzése után boldogulnak az életben.

A munkám sokrétű, a szakkollégium irányítása mellett sok más feladat is megtalál – Makkai László

– Talán a kitüntetések oda­ítélői felfigyeltek arra a munkára, amit tíz éve végzek a roma szakkollégiumban és egyetemi lelkészként az egyetemen. Az elismerések azonban nemcsak nekem szólnak, hanem azoknak a munkatársaknak, akikkel együtt dolgozom. A Miskolci Egyetemen például én vagyok a leghosszabb ideje egyetemi lelkész, azóta kiváló kapcsolatot alakítottam ki az intézmény mindenkori vezetőivel, valamint az oktatókkal. A roma szakkollégium ugyanis komplex program, húsz egyetemi oktatóval van szerződésünk, akik a roma fiatalokat mentorálják, segítik boldogulásukat. Én magam csak egy díjra vágyom, a Jóisten elismerésére az ő örök országában. Minden más csak öröm, de az ünnepség után továbblépek, és végzem a feladatomat – fogalmazott Makkai László.

Megtalálták a szegények

Megtudtuk tőle, hogy 22 évvel ezelőtt, 1999-ben szentelték pappá Máriapócson. Papi jelmondata Lukács evangéliumából való: „örömhírt vigyek a szegényeknek”https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/roma-diakokat-segitenek-diplomahoz-5892944/