Ha takarítunk egyet Miskolcon , kapunk egy ebédet és beszélgethetünk is

Októberben négy település tisztul meg önkéntesek segítségével. Október 2-án Százhalombattán volt a sor, október 16-án és 17-én pedig Budapest, Miskolc és Szigetvár a szerencsés település, ahol közösségi szemétszedésre jelentkezhetnek az önkéntesek, akik nem csak szemetet szednek vagy fát ültetnek, de arra is törekednek, hogy valóban egy jobb világot teremtsenek – áll a Jobb Világ Mozgalom közleményében.

Tiszta Magyarországot akarnak

Mind a három településen 9 és 12 óra között tart a szemétszedés. A résztvevőknek ebédet főznek, majd ebéd után beszélgetés következik.

 „Talán meglepő programbeosztás, de a közösségi szemétszedés lényege nem csak az, hogy megtisztuljon a környezetünk, hanem, hogy jól is érezzük magunkat. Ezért nem csináljuk esőben, vagy nagyon hidegben, mert nekünk nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát, és legközelebb is segíteni akarjon”

– mondja Kis-Balázs Attila, az ötlet gazdája, aki megjegyezte, hogy a jobbvilag.com mozgalom önkénteseinek a száma folyamatosan növekszik, már közel 150 ember áldozza arra a hétvégéit, hogy segítsen, de a jelentkezéseket folyamatosan várják. Egyelőre olyan városokat választottak ki, ahol valamelyik munkatársuknak, vagy önkéntesnek van valamilyen kötődése. Így esett a választás Miskolcra is.

„Nem titkolt célunk Magyarországon elérni azt, ami például Ausztriában is van, hogy nincs sehol eldobott szemét – mondta Kis-Balázs Attila.