Martinkertváros és Kistokaj irányában található területre épülhetne az új repülőtér Miskolcon, legalábbis ez tűnik most leendő helyszínnek, tudtuk meg Csöbör Katalintól. A térség országgyűlési képviselőjét (Fidesz–KDNP) annak kapcsán kérdeztük, hogy a miskolci önkormányzat közgyűlésének csütörtöki ülésén az egyik előterjesztés témája a repülőtér területe építési szabályzatának módosítása volt.
Szunyogh László, Miskolc főépítésze elmondta, a módosítás a repülőtér megszűnésével gazdasági területté nyilvánítaná a területet. (A mentők légibázisa ott maradna, ennek fejlesztésére nemrégiben nyertek pályázatot – a szerk.)
boon.hu
Sok ostoba csodaváró. A repülőtér semmit nem old meg.
Minek? Ott van nekünk egy „gyakorlott lokálpatrióta” + Klementina.
„Miskolc, Eger és Mezőkövesd ezek után együtt pályáztak annak érdekében, hogy a repülőtéren fejlesztések történjenek, illetve, hogy megkaphassák a területet a magyar államtól. Ígéretek szerint a 2008-tól 2013-ig tartó fejlesztési tervekbe már bekerülhetett volna a reptér helyzetének rendezése és esetleges fejlesztése.”
…
Dr. Tompa Sándor:
„A város tulajdonában van egy másik repülőtér, a Klementina Mezőkövesdi Repülőtér. Tudomása szerint több mint 10 éve Miskolcé. Kérdése, hogy akkor az autópálya egy kőhajításnyira volt a repülőtérrel, vasúti kapcsolata volt, mit tett ez a városvezetés annak érdekében, hogy ebből egy valós, a térség számára nemzetközi jelentőségű repülőtér fejleszthető legyen. Mint ahogy annak
idején Tállai András, akkori polgármester nyilatkozataiból is ki lehetett olvasni.
Az idén elmaradt Kriza polgármester úr évértékelője, amelyet nagyon hiányol. Nem tudta meg, hogy mi lesz a Kandó térrel, amely egy nagy projektként beharangozásra került, de nem tudta meg, hogy mi lesz az Y-híddal, ahogy azt sem, hogy mi van a Lillafüredig vezető kerékpárútról, mi a Bagolyvár funkciója, ahol a biciklitároló állványok továbbra is csak várják a bicikliket. Nem tudták
meg azt sem, hogy a Science Fűtőmű projekt ügyében lezárult-e már a nyomozás. Tudják-e, hogy ki herdálta el, vagy milyen módon tűnt el 2,5 milliárd a város kasszájából. …”
Na és most hol van a 2019 előtt zajongó tömeg, hogy mi lesz a repülőtérrel, ahol minden szál füvet ismerünk. Csak nem megvették őket is kilóra?
Lehet hogy belefáradtak, mert amit a narancsbárók el akarnak venni azt el is veszik. Már egyébként is úgy körbeépítették a repteret, hogy az a biztonságra is kihatással van. Egy felszállás közbeni motorhiba esetén nem nagyon van menekülési út.
Vagy elfogyott a pénz, amivel meg lehetett venni embereket, hogy a lófasz reptér miatt hisztizzenek
Az y híddal már kib@szott velünk két évre, most meg a repülőteret akarja iderakni, meg a cementgyárat újranyitni. Csöbör mára egyértelműen martinkertváros, szirma és kistokaj ellensége lett.
Csöbör pénzért bárkit elad.Májusig még összesöpri amit lehet mert jön a bukó.Az emberekre magasról tojik
Majd behazudja utólag, hogy a krumplivásárnak álcázott szavazatvásárlás az igazából egy lakossági fórum volt és a szirmaiak meg a martintelepiek kérték hogy ott legyen a repülőtér.
csöbör Miskolc ellensége. A Vörösmartyn lakókkal nem 2 évre @szott ki, hanem örökre.
Jogos
Hja, Ti az 50 év alatt 4-szer próbálkoztatok a kisajátítással
Most meg Csöbör miatt emelkedni fog a belvárosi ingatlanod ára.
A zajterelő fal miatt?Vagy az hogy turbó körforgalomra néz az ablak? Az klasszikus értéknövelő tényező.. Na takarodj csöbörpribék.
Nyilván emelkedne a tiéd is, ha az ablakod alatt vezetnék el a 3-as sz. főutat, és kivágnának 200 fát az utcádban.
Eddig is mindent tudni lehetett róla! Mégis megszavazták csöbörkét a fidesznyikek!
Persze most nem talász olyan emebert, aki bevallaná, hogy rá szavazott!
rá szavaztam
és a 100, (a miskolcitól nem jobb, nem rosszabb) repülőtérre.
a miskolci repülőtér nem elenyésző része Szirmabesenyő vagyona.
mikor adják már el?
kellene a pénz a településfejlesztésre.
Neved címed is írd meg légy szíves, ha már ilyen bátran felvállaltad…
Martinkertváros irányába lehet az új reptér? Mégis ott hová ? Martinkertváros és Szirma között mezőgazdasági terület másik pedig a két terület között kicsi a távolság ahhoz, hogy ott reptér legyen. Az a terület alkalmatlan. Kistokaj felé ugyancsak fontos mezőgazdasági terület amire ugyancsak szükség van mint értékes mezőgazdasági terület valamint arra terjeszkedne tovább a déli ipari park egy része Szirma, Kistokaj felé. Majd akkor egy ipari parkba „tolnák be” az új repülőteret ? Ugyan – ugyan ez az egész egy átgondolatlan mert az a rész is alkalmatlan lenne reptérnek. Másik pedig próbálták már Kistokaj, Sajópetri felé is erőltetni új repteret anno csak ott volt egy kis lakossági tiltakozás lakosság egyik része felől is másik pedig ott egy kavicsbánya is a Sajópetri, Sajólád környékén így a kavicsbánya miatt lazább lehet a talajszerkezet továbbá másrészt ott is fontos mezőgazdasági terület a környékén. Tehát a város déli része nem alkalmas új reptérnek. Próbálták a város keleti részére Arnót környékére is egy új repteret ott viszont Felsőzsolca, Arnót környékén magasfeszültségi villamoshálózati vezetékek emiatt magassági korlátozások emiatt is alkalmatlan lenne reptérnek valamint oda tervezik az ország második legnagyobb Ipari Parkját 1000 hektáron. „Betolnák” a repteret az ipari parkba? Teljességgel alkalmatlan elgondolás ott tehát új reptér. Valamint a talajszerkezeti viszonyok a Sajó folyó miatt kicsivel lazább talajszerkezet. Város nyugati oldala pedig a domborzati, hegyvidéki viszonyok Bükk hegység miatt ütközik korlátok közé. Város északi területe viszont ahol jelenleg is van a reptér a legalkalmasabb lenne a továbbiakban is hiszen már meglévő és jól bejáratott reptérről van szó amely kemény talajú terep, jó terepviszonyokkal. Kisgépek sőt közepes gépek fel és leszállására is alkalmas kis ráfordítással korszerű privát magángépeket is fogadhatna mint business üzleti jellegű repülőtér. Miskolc – Szirmabesenyő között Észak – Dél tájolásban egyik égtájtól a másik égtájig egy hozzávetőlegesen, megközelítőleg egy nagyjából 1500 m hosszú terület összesen. Amelyből egy hozzávetőleg, nagyságrendileg, megközelítőleg egy 1100 m X 100 m füves leszállópálya küszöbjeltől küszöbjelig kemény talajú terep ezért alkalmas kisgépek, korszerű magángépek fogadására alkalmas ha kis ráfordítással tovább fejlesztenék igenis egy kellemes reptér kihozható belőle. Kemény talajú terep így még eső után közvetlenül és kisebb esőben is akár alkalmas le és felszállásra. Kiemelt, értékes terület az M30 sztráda Budapest és Kassa irányában annak elkerülő útjának lecsatlakozási útja is a reptér mellé csatlakozik be emiatt növelve terület értékét mellette a vasút így egy hármas közlekedési egységet képez sztráda, vasút, reptér az M30 sztráda lecsatlakozásából az azt (elkerülő út) nemsokkal arrébb csatlakozik ott be ezt a befektetők is tudják de befektetésekre szabad területek lennének Déli ipari parkban és a megvalósulni készülő keleti ipari parkba is mehetnek befektetések vagy az idővel rendeződő a város nyugati oldalán lévő volt dam területére is mehetnek ipari parkok. Miért pont a repteret pásztázzák a befektetők amikor számtalan más hely is van ipari parkra ? Miskolc – Szirmabesenyő közötti reptér előbbi területhez 60 % tartozik utóbbihoz 40 % tartozik már rég tető alá kellett volna hozni a megállapodást reptérügyben egyezséget kötve de úgy, hogy annak hosszútávú biztosítására mert a jelenlegitől alkalmasabb területet aligha találni reptérnek. Másik pedig a jelenlegi reptér nagy infrastruktúrával rendelkezik hangárakkal, kiszolgáló épületekkel egy ilyen nagy egységet csak úgy átköltöztetni egy teljesen másik helyre is teljességgel lehetetlen lenne. Nemzetközi reptérben gondolkodni „nagy falat” lenne ugyancsak mérlegelést igényel ugyanis 130 km sugarú körön belül 6 db nemzetközi reptér van. / Budapest Ferihegy Nemzetközi reptér, Kassa Nemzetközi reptér, Debrecen Nemzetközi reptér, Ungvár Nemzetközi reptér, és a hamarosan továbbfejlesztésre kerülő nemzetközi repterek a Nagyváradi Nemzetközi reptér, Szatmárnémeti Nemzetközi repülőtér /. Egy hetedik nemzetközi reptér 130 km -n belül már egyrészt túl költséges lenne nagy anyagköltségű és igényeket, lehetőségeket 130 km sugarú körön belül ez a 6 db nemzetközi reptér is kiszolgálja bőven. Miskolcnál inkább a jelenlegi jól bejáratott kemény talajú, jó terepű reptér inkább a többi reptérre, rásegítő reptér lehetne kisgépek számára 4 től akár 24 személyig rásegítve kisgépekkel többi nagy nemzetközi reptérnek kisgépek indításával fogadásával mint rásegítő – kiegészítő -készenléti – tartalék reptér.
Ilyenkor fontos a mezőgazdasági terület. De amikor egy idegen multit telepítenek rá és erőszakkal kisajátítják a védett magyar termőföldet a gazdától, az rendben van. Ne értsen félre, szerintem is szent a magyar termőföld, de akkor legyen minden esetben az!
Eccerű! Parlementi képviselőként egy-egy repülőtér;
északi (varga) -keleti (csöbör)- déli (jakab)- nyugati (hubay),
közéjük egy verespáli zöldfolyosó, komposztláda sztrádával